Kategória: Archív

„A párbeszéd nem azt jelenti, hogy térítünk”

2016.01.29

Három kisfilm készült a magyar jezsuiták tevékenységéről Kreatív szolgálattal a határokig címmel. Az oktatás és a spirituális terület a témája az első két résznek. A harmadik a társadalmi párbeszéd lehetőségeit járja körül: Hogyan, milyen keretek között, milyen térben tud diskurzusba kerülni hívő, kereső és nem hívő? Fókuszban a Párbeszéd Háza, a „kis Vatikán” jezsuita szigete.

Mit mondott Henri Boulad 2008-ban a migráció, az iszlamizálódás veszélyeiről?

2016.01.21

Ezen a héten a Párbeszéd Háza vendége Henri Boulad jezsuita atya, aki a migráció kapcsán a kereszténység előtt álló kihívásokról fog beszélni. Alábbiakban egy 2008 szeptemberében elhangzott előadásának összefoglalását közöljük. Akkoriban ezek a kérdések még a távoli jövőbe veszőnek tűntek a számunkra – ma azonban számolnunk kell mindezzel.

A Saul fia sikere kapcsán – ok a reményre

2016.01.12

Nemes Jeles László Saul fia című filmje elnyerta az idei Golden Globe-díjat, amelyet az alkotók vasárnap vettek át Los Angelesben. A film főszereplője, Röhrig Géza az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség meghívására Sajgó Szabolccsal, a Párbeszéd Háza igazgatójával beszélgetett tavaly októberben a zsidó-keresztény kiengesztelődés lehetőségeiről. A több mint egyórás esemény felvételének vágott változata az eszmecsere legizgalmasabb pontjait villantja fel néhány percben.

Beszélgetés Pacsyval, a jezsuita bloggerrel

2016.01.09

Az, hogy „majd én felülről megmondom neked, hogy mit kell gondolnod”, egyszerűen nem megy; a „laikus” és az „egyházi” világ hagyományos határai pedig feloldódóban vannak– mondja Patsch Ferenc jezsuita filozófus-teológus, akinek „Katolikus spiritualitás tabuk nélkül” című kötete tavasszal jelent meg jezsuita blogos írásaiból. – A teljes interjú a jelenleg Kubában tartózkodó „Pacsyval” a Keresztény Mandineren olvasható.

Mária istenanyaságának ünnepén

2016.01.01

A növekedést Isten adja – még akarnunk sem kell, csak hittel vele lenni, rábízni magunkat, de tényleg vele lenni és tényleg teljes bizalommal rábízva magunkat.

A titkok mélységén bámulnak az egek

2015.12.24

Ámulnak az egek, a mennyei karok meg zengenek. Mert képtelenség hallgatni látván ily csodát. Egy tehetetlen újszülöttből különös fény ragyog: az Örökkévaló tündöklése, ami hajdan ott lobogott a csipkebokorban, ott haladt szabadító lángoszlopként a nép előtt, betöltötte a szövetség sátorát…

Magyarországon nincs menekültválság

2015.12.10

Magyarországon igazából nincs menekültválság, számára ez csak logisztikai kérdés, vélekedikKarel Zelenka, a Jezsuita Menekültszolgálat egyik vezetője, aki végigjárta a migránsok balkáni útvonalát. Jelentését közvetlenül Ferenc pápának adta át Rómában. Zelenka a Katolikus Segélyszervezet munkatársaként ott volt a délszláv háború idején Szarajevóban, de mesélt a Mandiner.kereszténynek arról is, hogyan élte át a haiti földrengést és miként élt túl egy pakisztáni terrortámadást.

Egyensúly a sokszínűségben – A pápa afrikai útja kapcsán

2015.11.28

Agbonkhianmeghe Emmanuel Orobator afrikai jezsuita augusztusban látogatott Magyarországra a Szociális Testvérek Társaságának meghívására. Beszélt Afrikáról, az ottani társadalmi és egyházi helyzetről; szó esett a menekültekről és Ferenc pápa afrikai látogatásáról is, ami éppen a napokban zajlik. - A beszélgetés részletét közöljük. Az interjú teljes egészében A Szív decemberi-januári számában lesz olvasható.

Bennem történik az egyház reformja

2015.11.20

Vértesaljai László jezsuita atya, a Vatikáni Rádió munkatársa napról napra a háttérből – érzékenyen és nagy érdeklődéssel figyelte a családszinódus eseményeit, s kapcsolatban volt az azon jelen lévő négy magyar püspökkel is. Hazai tartózkodása alatt előadást tartott a Párbeszéd Házában, amelyet a rövid ismertető alatt lehet megtekinteni.

Barokk zene az őserdőben

2015.11.12

A Szív novemberi száma a Lélek zenéje – a zene lelke alcímmel jelent meg. „A jezsuiták hamar rájöttek, hogy egyenesebb út vezet az indiánok lelkéhez a zene hullámain, mintsem teológiai okfejtések útján.” – mondja a lengyel származású bolíviai zenetudós. Valóban, a zene a maga megfoghatatlan hatásával előbb jut el a lélekhez. Egy magyar zenetanár bolíviai tapasztalataiból, élményeiből idézünk:

c – oda-vissza

2015.11.05

Néhány kérdésre néhány Csíkszentmihályi válasz – bemelegítésül hazai szerepléséhez mindjárt a Budapestre érkezéskor.

Ha meghal valaki, ott van egy űr, van egy seb…

2015.10.30

Sajgó Szabolcs atya évekig volt a torontói Szent Erzsébet Templom plébánosa. Az alábbi felvételen a mai kanadai temetkezési szokásokról kérdezik. Beszél arról is, miért fontos a temetési kultúra magának a halottnak és a közösségnek, amelyből eltávozott. Néhány gondolat az előadásból:

Menekültek testközelből

2015.10.24

Mi is az a Happy House vagy a Refugee English? Mekkora a kulturális különbség a közel-keleti, keleti és az európai fiatalok között? Tudtad, hogy az arab fiúk főznek és mosogatnak is, ha kell? Miért akar az iraki rendőr Észak-Finnországban letelepedni?

Sziget-mérleg 2015

2015.10.16

Szeptember-október fordulója immár hagyományosan a Jezsuita Sziget megszervezésének ideje a Párbeszéd Házában. A sok izgalom, készülődés, ajánló után visszatekintünk néhány programra, amelyek különösen népszerűek, tanulságosak, továbbgondolkodásra, hitre ébresztők voltak.

Pápamerika – virtuális audiencia a nagy út előtt

2015.09.23

Szentatya, az Egyesült Államokba és Kubába való történelmi jelentőségű látogatásának előestéjén három olyan amerikai városban gyűltünk össze, amelyeket meg szeretett volna látogatni, de erre mégsem nyílik lehetőség: Chicagóban, Los Angelesben és a mexikói határnál, a texasi McAllen városában. – Itt és most, egy virtuális pápai kihallgatás.