Kategória: Család

Léleköntő hírlevél – 2021. szeptember

2021.09.08

„Azoknak az örökösen változó szabályoknak   a   megtanulása, amelyek szerint mi éljük a szociális életünket, az   autizmussal élőknek olyasmi lehet, mint nekünk lenne egy bonyolult táncot tanulni, amikor azt sem tudjuk, mi a tánc, nem halljuk a zenét, és amikor végre sikerült utánoznunk a partnerünk valamelyik lépését, rájövünk, hogy a táncban új   figura   kezdődött,   megváltozott   a ritmus, sőt, esetleg a partner is. Amit az   oktatóknak   és gondozóknak tenniük kell, az a szociális fejlődés táncának a lelassítása. Időt kell adnunk autizmussal élő   partnerünknek,   hogy egy lépést   megtanuljon,   mielőtt   áttérünk   egy   másikra;   világossá kell tennünk azt a lépést és megmutatni, hogy hol van a helye a táncban.   És ami talán a legfontosabb:   néha nekünk is követnünk kell a partnerünk egy-egy mozdulatát, úgy értelmezni, mintha egy tánc lépése, azaz egy szociális akció lenne. Mert ha ezt tesszük, lehetővé tesszük partnerünknek,   hogy   megérezze,   milyen   is táncolni, azaz mit jelent szociális interakcióban részt venni. Mindenekfelett pedig meg kell próbálnunk megérteni, milyen nehézségei vannak partnerünknek   a   tánctanulásban,   és   nem szabad elfelejtenünk,   hogy   a   tánc   folyamatát   kell   megtanulnia, nem csak egy bizonyos tánc lépéseit.”   /Rita Jordan/

A Ránki házaspárral indul a Művészet és hitvallás című beszélgetéssorozat

2019.05.13

Ránki Dezső és felesége, Klukon Edit lesz a Párbeszéd Háza és az Ars Sacra Alapítvány által közösen szervezett Művészet és hitvallás című sorozat első vendége. A zongoraművész-házaspárral Sajgó Szabolcs atya beszélget május 15-én hitről, hivatásról, művészetről, családról. (...) A részletekről az ötletgazdát, az Ars Sacra egyik alapítóját, Toroczkay Ilonát kérdeztük. Borda Máté ajánlója (Papageno - PH-érték)

Mi legyen a genderszakokkal? Szempontok Kopp Mária nyomán

2018.08.14

Ferenc pápa a gendert két éve a család ellenségének nevezte. De mit értett a kifejezésen? A világ több katolikus, köztük jezsuita egyetemén jelen van a „társadalmi nemek tudománya”. De mit is oktatnak ott? A témához Kopp Mária megfontolásaival közelítünk. Szőnyi Szilárd írása.

Öt dolog, amit már megtett a szinódus

2014.10.31

James Martin bejegyzését közöljük az America című katolikus magazinbanvezetett blogjáról. Az amerikai jezsuita ebben kiemeli azokat a pontokat, amelyeket a családszinódus legfontosabb eredményeinek tart. Szempontjai számunkra is fontosak lehetnek, miközben jól érzékelhető, hogy a maga módján ő is abból a társadalmi valóságból indul ki, amelyben él, s amely sok tekintetben eltér a miénktől.

Ottlik Domonkos: Szembe kell nézni a családi múlttal! – A családtörténetek nemcsak az önismerethez, a társadalmi békéhez is közelebb visznek

2023.06.13

A bolgárkertészek tragédiája tudtán kívül sokáig alakította a sorsát. Amióta szembenézett vele, már képes felülírni sebzett családi mintáit. Mlecsenkov László történész, családfakutató saját családja történetén keresztül mesél kollektív traumákról és megküzdési stratégiákról – a tragikus kimenetelűektől a gyógyulást hozókig. A kép illusztráció – Forrás: Freepik – Azt tapasztalom a környezetemben és a közbeszédben is, hogy felfutóban van […]

Fogarasiné Pusztai Virág: Utolsóként kapta meg a gyermekbénulást Magyarországon – „Nálam a »megszoksz vagy megszöksz«-ből az utóbbi nem jött szóba”

2023.03.21

Szánti Iván, aki utoljára kapta el Magyarországon a vírusos gyermekbénulást, a barátom most már több mint harminc éve. Míg én kamaszként a hitemet és az identitásomat kerestem, ő már teológiát végzett, világlátott, érett fiatalember volt, akinek azonban csak három ujja mozog, mégis hatással van a környezetére. Miben rejlik a kisugárzása? Reményteli gondolkodásmódjában, vagy az óriási […]