2014 januárjában A Szív folyóirat megkezdi 100. évfolyamát. A magyar sajtó egyik legrégibb lapja megszenvedte az elmúlt évszázad történelmét. Többször is szünetelt a kiadása egy időre, de az elhivatott munkatársak soha nem mondtak le a folytatásról, holott ez nem volt mindig egyszerű. Így vált az új lehetőségekhez való alkalmazkodás mellett a hűség a lap legmarkánsabb jegyévé.Horváth Árpád főszerkesztő személyes hangú beköszöntője a december-januári számhoz:

Sokat hallunk, beszélünk az egyház bűneiről, a világban működő bűnös struktúrákról. Ferenc pápa legújabb enciklikájában ezt írja: „Előnyben részesítek egy akár sebeket is kockáztató egyházat azzal szemben, amely fontos szerepe miatti aggodalmában bezárkózik saját eljárási ceremóniáiba.” Lehet ezt jól csinálni? Hogyan békülhet ki a karizma az intézménnyel? Tudjuk, ahol bűn van, ott működik a kegyelem is. Na, de hogyan? 

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium idei szimpóziumát Szabad nők. Szabad? címmel rendezik meg. A nőtematika ma hallgatólagosan a nem konzervatív, nem keresztény körök érdeklődésének középpontjában áll. Vajon mit kezdenek az olyan kérdésekkel a döntő többségükben konzervatív kötődésű, keresztény nők, mint ezek: Miben áll a nő szabadsága, az identitása? Hogy tekint a nő önmagára, és hogyan tekint rá a társadalom? Kétarcú-e a nő? A vendégek között lesz Aczél Petra, Seres Mária, Szalai Piroska, Sík Endre, Molnár-Bánffy Kata, Lux Elvira, Lévai Anikó. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány, a nők közéleti szerepvállalásával illetve a magánéleti szerepével kapcsolatos jellemző idézetet, amelyek felvezetést jelenthetnek az izgalmas programra.

A statisztika alapján a magyarok 10 százaléka bevallottan alkoholista. A hozzátartozókat is számításba véve az ország lakosságának csaknem egyharmada szenved az alkoholizmustól. A Szomjazom Alapítvány elnöke, Jakus Ottó atya régen maga is ivott. A szolgálatban tevékenykedők szinte mindannyian átszenvedték az alkoholizmus rabságát, és átélték a szabadulás élményét. Hosszú évek tapasztalata alapján 60 százalékos gyógyulási útmutatóval dolgoznak.

Az alábbiakban egy sor személyes tapasztalatból származó gyakorlati tanácsot osztok meg veletek. Tudatosan vállalom a félreérthetőség veszélyét és ódiumát, hogy hangsúlyozzam az együttérzés, illetve az empátia mindeddig általában elhanyagolt erényének fontosságát a misszionáriusi léthelyzetben.

Roger Scruton angol konzervatív gondolkodó, aki majdnem áttért a katolikus hitre, de végül maradt anglikán, Iszom, tehát vagyok című könyvében kifejti: „a kiváló bor olyan kultúra eredménye, amelynek protestánsok, ateisták vagy a haladásban hívők nincsenek birtokában, mivel ennek a kultúrának a helyi istenek továbbélése a feltétele. A katolikus egyház egyik legnagyobb adománya Franciaország számára az, hogy menedéket nyújtott a vihar tépázta antik isteneknek, szentek és mártírok ruháiba öltöztette, és azzal a borral vidította fel őket, amelyet egykor ők hoztak le nekünk a mennyből.” Azaz: minden kis birtoknak, minden falunak, településnek, tájnak megvan a maga védőszentje, ami segíti a sokszínű lokális (bor)kultúra virágzását az uniformizálás ellenében. Ez alapján a szentek a hit emberközelivé tételében segítenek.

Nincs szükség figyelemben részesülő nyilvános eseményekre vagy nyilvánosságot kapó állásfoglalásokra ahhoz (bár ezekben sincs hiány), hogy előtérbe kerüljön a vallás és a politika, szűkebben a kereszténység és a politika viszonyának kérdése. A problémához természetesen számos érzelmi vonatkozás, politikai/ideológiai meggyőződés, kulturális igény és történelmi teher kapcsolódik, ami jócskán megnehezíti az árnyalt és körültekintő tájékozódást. Sajnálatos módon e téren többnyire csekély figyelemben részesülnek katolikus gondolkodók megfontolásai – pedig sokat tehetnének azért, hogy józanabb viszonyulás alakuljon ki a kereszténység és a politika bonyolult viszonyáról.

Az elmúlt száz évben – Trianon óta – nehéz jól, hosszú távon működő példát találni a távlatos, valódi...

Sorra kaptuk az apró mozaikdarabkákat róla. Az elmúlt hónapok híreiből, az egyházi és világi média anekdotákként terjedő történeteiből próbáltunk magunk számára egy egybefüggő képet alkotni Ferenc pápáról. Hiányzott azonban valami. Hiányzott az, amire a lelke mélyén mindenki kíváncsi volt: túl azon, amit mi gondolunk róla, túl azon, amit a hírek ismételgetnek, elsősorban azt a képet vártuk, amelyet ő maga ad nekünk magáról, magából. A „Ki Jorge Mario Bergoglio?” kérdést négyszemközt elsőként Antonio Spadaro SJ tehette fel a pápának. A bizalmas hangvételű válasz és a vele készült személyes beszélgetés szeptember 19-én jelenik meg egyszerre 16 országban. Magyarországon online a parbeszedhaza.hu-n és nyomtatott formában a Jó napot! Ferenc pápa vagyok című kiadványban olvasható.

Augusztus 19-e, hétfő. Ferenc pápa találkozóra vár engem tíz órára a Szent Márta Házba. Az apámtól örökölt kényszeres pontossággal, most is korábban érkezem. Egy kisebb szalonban foglalok helyet. A várakozás rövid ideig tart, néhány perc múlva a lifthez kísérnek. E pár percben alkalmam van visszaemlékezni arra, amikor Lisszabonban, a jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztőinek találkozóján fölmerült az ötlet, hogy közösen jelentessünk meg egy, a pápával készített interjút. Megvitattam ezt a többi jezsuita újság főszerkesztőjével, és megfogalmaztunk néhány kérdést, amelyeket mindnyájan fontosnak tartottunk. Amikor kiszállok a liftből, látom, a pápa már az ajtónál állva vár rám. Sőt, valójában az az örömteli érzésem támad, hogy nem is léptem át ajtókon. Pedig egy ajtónak azért mégiscsak kellett ott lennie.

A Reflexió heti rendszerességgel frissülő on-line megjelenés, amely a kereszténység és a társadalom kérdéseiről kíván fiatalos fórumot biztosítani a parbeszedhaza.hu-n. A válogatott folyóiratcikkek, film- és könyvrecenziók, az európai kitekintésű szakmai írások és fordítások, videók és „ignáci” blogbejegyzések célja, hogy gondolatébresztő, vádaskodásoktól, ítéletektől mentes párbeszédfelületet teremtsenek. A Reflexió a fiatalok hitbeli, kulturális és társadalmi kérdésekre adott válasza, a kijelentések helyett eszköze mégis a kérdés, az önmagunkkal, környezetünkkel és a világgal való párbeszéd első lépcsője.

Augusztus 20. számomra egy meglepetés-nap volt, mert előző nap este kaptam egy szlovák rendtársamtól egy telefonos kérést, hogy egy Panamából jött jezsuita szeretne Pestre látogatni, tudnék-e segíteni neki az eligazodásban. Őszintén szólva nem voltam túl lelkes a kérésre, mert két napra rá kollégiumi táborba készültem és még csomó mindent szerettem volna elintézni előtte. No de ha vendég jön Krisztus jön –ősi szerzetesi mondással igyekeztem motiválni magam és megmutattam a vendégnek az ünneplő főváros nevezetességeit. Szép ez a város, sőt gyönyörű és szép volt a körmenet és az ünnepi tűzijáték is, jó volt olyan sok, főleg fiatal mosolygós embert látni hazafelé menet a pesti éjszakában. Kicsit panamai rendtársam csodálkozó szemével is láthattam mindezt.

A jezsuita általános rendfőnök „hatalommal való visszaéléssel” vádolta meg az Egyesült Államokat és Franciaországot, amiért katonai akciót terveznek indítani Szíria ellen, és kijelentette: a jezsuiták teljes mértékben támogatják Ferenc pápa felhívását a békéért tartott szombati ima- és böjtnapra.

www.talita.hu

A kötet a 2022. november 5-én tartott első Kerkai Konferencia előadásaiból állt össze. Megvásárolható a Jezsuita Kiadó webshopjában és könyvesboltjában.

Áldott karácsonyt kíván az FFJA jezsuita vezetője.

A közösség összetartó ereje mutatkozott meg a szegedi Szent József Jezsuita Templomban, a 2023. november 25-én megrendezett önkéntestalálkozón. Az eseményen Elek László jezsuita vezetésével hálát adtak a közösség önzetlen, régi és új segítőiért.

Az ENSZ 2011-től december 5-ét az Önkéntesség Világnapjának nevezte ki. Ebből az alkalomból tekintünk vissza a Jezsuita Önkéntes Központ idei eredményire, és fejezzük ki hálánkat önkénteseinknek.