Kategória: Társadalom

Képviselő az európai térben

2014.05.23

A választásról való távolmaradás miatt a közjó és a közerkölcs híveinek kisebb a súlya a politikában, mint jelenléte a társadalomban. Tovább rontja a helyzetet, hogy a világtendenciával szemben Európában csökken a gyakorló keresztények száma – írja Surján László, a KDNP politikusa, aki 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2012 januárjától az EP alelnöke.

Középpontban: a férfi

2014.04.25

Mitől férfi a férfi a 21. század elején? Mit tart férfiasnak a jelenkor társadalma, és hogyan foghatók meg leginkább a férfiszerepeket érintő változások? Milyen kihívások, ellentmondások, dilemmák merülnek fel, és egyáltalán mennyire indokolt problematikus fejlődésről beszélni? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések kerültek terítékre március 13-án a Férfi a 21. században – szerepek, problémák, kihívások című kerekasztal-beszélgetésen.

Vegyük úgy, hogy érettségi

2014.04.04

Bár „a politika túl komoly dolog ahhoz, hogy a politikusokra lehetne hagyni” (Charles De Gaulle), abban azért koránt sem vagyunk egységesek, hogy mégis hogyan „ne hagyjuk rájuk”. Még pontosabban, hogy hogyan ne tegyünk nagyobb terhet a politikusainkra, mint amennyit ez a szerep valójában jelent. A magunk érdekében!

Pedofília – Mit akar az ENSZ?

2014.02.21

A napokban jelent meg az ENSZ gyermekjogi bizottságának jelentése1, melyben igen kemény szavakkal illeti a katolikus egyházat a kiskorúakat érintő szexuális zaklatások, bűntények nyilvánosságra hozatalának ügyében. A bizottsági vélemény évekkel ezelőtt aktuális lehetett volna, de ma ez az értékelés ebben a formában már nem helytálló. Túlzó és leegyszerűsítő, érzelmeket generál konkrét ténymegállapítások nélkül.

Papok kereszttűzben

2014.01.31

A tavaly november 24. óta tartó, emberéleteket is követelő ukrajnai tüntetések, megmozdulások során a helyi egyházak komoly és meglehetősen bátor szerepet vállalnak fel.

Taigetoszra az öregekkel?

2013.11.14

Az öreg a fiatalok szemében lúzer, aki nem tudja, mi a menő cucc, mi a menő zene, mi a menő partydrog. Az öreg nem érdekes. – Egy video terjed a világhálón, amely új megvilágításba helyezi a fiatalok és az idősek kapcsolatát.

Konzervatív nők a pályán

2013.11.22

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium idei szimpóziumát Szabad nők. Szabad? címmel rendezik meg. A nőtematika ma hallgatólagosan a nem konzervatív, nem keresztény körök érdeklődésének középpontjában áll. Vajon mit kezdenek az olyan kérdésekkel a döntő többségükben konzervatív kötődésű, keresztény nők, mint ezek: Miben áll a nő szabadsága, az identitása? Hogy tekint a nő önmagára, és hogyan tekint rá a társadalom? Kétarcú-e a nő? A vendégek között lesz Aczél Petra, Seres Mária, Szalai Piroska, Sík Endre, Molnár-Bánffy Kata, Lux Elvira, Lévai Anikó. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány, a nők közéleti szerepvállalásával illetve a magánéleti szerepével kapcsolatos jellemző idézetet, amelyek felvezetést jelenthetnek az izgalmas programra.

Kereszténység ÉS politika?

2013.10.26

Nincs szükség figyelemben részesülő nyilvános eseményekre vagy nyilvánosságot kapó állásfoglalásokra ahhoz (bár ezekben sincs hiány), hogy előtérbe kerüljön a vallás és a politika, szűkebben a kereszténység és a politika viszonyának kérdése. A problémához természetesen számos érzelmi vonatkozás, politikai/ideológiai meggyőződés, kulturális igény és történelmi teher kapcsolódik, ami jócskán megnehezíti az árnyalt és körültekintő tájékozódást. Sajnálatos módon e téren többnyire csekély figyelemben részesülnek katolikus gondolkodók megfontolásai – pedig sokat tehetnének azért, hogy józanabb viszonyulás alakuljon ki a kereszténység és a politika bonyolult viszonyáról.

Az önkéntesség dicsérete

2023.07.07

Rövid beszámoló a Jezsuita Önkéntes Központ és a szegedi Szent József Templom régi és új önkénteseinek első műhelymunkájáról.

„The Letter” – „A LEVÉL” című film magyar feliratos bemutatója

2023.03.23
2023. április 19. szerda, 17.30

A Laudato Si’ Mozgalom és a Vatikán Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának együttműködése alapján született meg a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilm Ferenc pápa Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájáról, melyet 2015-ben írt a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról.

Barlay Gábor: Sziklára épített életek – Kárpátaljai beszámoló a háború első évéről

2023.03.21

Az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján Popovicsné Palojtay Mártát, a munkácsi egyházmegye pasztorális ügyeinek püspöki titkárát, az egyházmegyei karitász segélykoordinátorát az Új Város Online munkatársa, Barlay Gábor kérdezte háborúról, békéről, reményről és a segítségnyújtás lehetséges módjairól. Az alábbiakban részletet közlünk az interjúból. – Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2022. február 24-én tört ki az orosz–ukrán háború. Akkor […]

Varga Kamill OFM: „Sziasztok, Sándor vagyok, alkoholista”

2023.03.21

Nem elég abbahagyni az ivást, hanem lelkileg is fejlődni kell – mondja Sándor, aki már húsz éve tagja az Anonim Alkoholisták (AA) gyöngyösi csoportjának. Vele beszélgetett az alkohollal való megküzdésről, a józanodás útjáról és a közösség elveiről Varga Kamill OFM, akinek ez az írás a mestermunkája a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyamán. A gyöngyösi ferences […]

Fogarasiné Pusztai Virág: Utolsóként kapta meg a gyermekbénulást Magyarországon – „Nálam a »megszoksz vagy megszöksz«-ből az utóbbi nem jött szóba”

2023.03.21

Szánti Iván, aki utoljára kapta el Magyarországon a vírusos gyermekbénulást, a barátom most már több mint harminc éve. Míg én kamaszként a hitemet és az identitásomat kerestem, ő már teológiát végzett, világlátott, érett fiatalember volt, akinek azonban csak három ujja mozog, mégis hatással van a környezetére. Miben rejlik a kisugárzása? Reményteli gondolkodásmódjában, vagy az óriási […]

Bujk-Földesi Tünde: Mentett kutyából embermentő – Így kutat fel eltűnt embereket az örökbefogadott Níla

2023.03.21

Kovács Ilka februárban mentőkutyás önkéntesként Törökországban kutatott túlélők után. Ráadásul egy olyan állattal, amely korábban – mert rettenetes körülmények között élt – maga is megmentésre szorult. Arról beszélgettünk, hogyan teltek Ilka számára a katasztrófa utáni napok. Kovács Ilka mentőkutyás önkéntes kutyája, Níla Fotó: Szirák Sára/Magyar Református Szeretetszolgálat Mentőkutyás önkéntesként a főállásod mellett dolgozol együtt a Református […]