Átfogó ökológia

Az FFJA Átfogó Ökológia Műhely teremtésvédelmi programja

Újra rendelhető az „Átfogó ökológia” tanulmánykötet

Megjelent az „Átfogó ökológia. Párbeszéd hit és tudomány között a Laudato si’ enciklika jegyében” című tanulmánykötet második, változatlan kiadása. Az FFJA „Átfogó ökológia” fórumsorozatának eredményeit összegző kötet megrendelhető a Jezsuita Kiadó honlapján vagy személyesen megvásárolható a Mária utcai Jézus Szíve templomban található könyvesboltban.

„The Letter” – „A LEVÉL” című film magyar feliratos bemutatója

2023. április 19. szerda, 17.30

A Laudato Si’ Mozgalom és a Vatikán Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának együttműködése alapján született meg a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilm Ferenc pápa Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájáról, melyet 2015-ben írt a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról.

Megjelent az „Átfogó ökológia” tanulmánykötet második kiadása

A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia (FFJA) 2022. október 20-án mutatta be az „Átfogó ökológia. Párbeszéd hit és tudomány között a Laudato si’ enciklika jegyében” című tanulmánykötetét. Az FFJA „Átfogó ökológia” fórumsorozatának eredményeit összegző kötet az újraindult Agóra sorozat részeként, a Jezsuita Kiadó kiadásában és az FFJA gondozásában jelent meg.

Átfogó ökológia könyvbemutató

2022. október 20. 18:00

A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia bemutatja az „Átfogó ökológia. Párbeszéd hit és tudomány között a Laudato si’ enciklika jegyében” című tanulmánykötetét. Az FFJA „Átfogó ökológia” fórumsorozatának eredményeit összegző kötet az újra indult Agóra sorozat részeként, a Jezsuita Kiadó kiadásában és az FFJA gondozásában jelenik meg. A könyvbemutató időpontja: 2022. október 20. csütörtök 18.00 Helyszíne: Párbeszéd […]

Lezárult az „Átfogó Ökológia” fórumsorozat

Nyolc kiemelt témában (partnerség, zöld gazdaság, fenntartható életmód, éghajlatváltozás, szegénység, fenntartható közösségek, környezetváltozás és társadalmi igazságosság) 16 előadás hangzott el tükörben, azaz minden témát egy-egy szaktudományi és teológiai prezentáció tárgyalt. A nyolc találkozó teljes videóanyaga elérhető weboldalunkon.