„The Letter” – „A LEVÉL” című film magyar feliratos bemutatója

2023. április 19. szerda, 17.30

A Laudato Si’ Mozgalom és a Vatikán Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának együttműködése alapján született meg a The Letter (A LEVÉL) című dokumentumfilm Ferenc pápa Laudato Si’ – „Áldott légy” kezdetű enciklikájáról, melyet 2015-ben írt a környezeti krízisről és közös otthonunk megóvásáról. A Szentatya a körlevélben kifejezte óhaját, miszerint „mindenkivel párbeszédet” szeretne kezdeni erről a témáról.

A világ négy különböző pontjáról hívtak meg olyan egyszerű, de felelős embereket, akik az addig méltatlanul elnyomott „hangokat” közvetíthették a Földünk sorsát érintő kérdésekben. A Szenegálból, az Amazonas vidékéről, Indiából és Hawaiiról érkező szereplők eddig példa nélküli párbeszédet folytathattak Ferenc pápával, képviselve a klíma-menekültek, az őslakosok, a fiatalok és a természet szempontjait. Ez a dokumentumfilm a Rómába vezető útjukat, és az ott lezajlott rendkívüli élményeiket követi nyomon, tele megindító személyes történetekkel, valamint a bolygónk válságáról, illetve annak természetre és emberekre gyakorolt hatásáról szóló fejleményekkel.

A 2022. október 4-én Rómában bemutatott The Letter (A LEVÉL) című filmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia közös szervezésben 2023. április 19-én mutattuk be első alkalommal Magyarországon magyar felirattal.

Időpont: 2023. április 19. szerda, 17.30
Helyszín: Párbeszéd Háza (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

Program:

17.00-17.30    Regisztráció, gyülekezés
17.30                Nevelős Gábor SJ házigazda felvezetője
17.35                Koronkai Zoltán SJ köszöntője
17.40                Székely János püspök köszöntője
17.45                Cecilia Dall’Oglio, a Laudato Si’ Mozgalom európai programigazgatójának videóüzenete
17.50                A film vetítése (81 perc)
19.15                Kerekasztal-beszélgetés: Székely János püspök, Nevelős Gábor SJ, a JTMR-FFJA Átfogó Ökológia Műhely jezsuita referense,
Prof. Dr. Benedek József, a JTMR-FFJA Átfogó Ökológia Műhely vezetője, Miskolci Egyetem, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet, Dr. Szabó Eszter, a Laudato Si Animátorképző koordinátora
19.55               Közönségkérdések
20.20               Hideg büfé állófogadás
21.00               A rendezvény zárása

A film angol nyelvű előzetese

A Magyar Kurír a bemutatóról közölt cikke ide kattintva olvasható.

fotók a vetítésről