Kategória: Archív

A teremtés színei

2019.06.04

Kíváncsisággal érkeztem az Amit alkottam, jó kiállítás finisszázsára május 28-án a Párbeszéd Házába. Várakozás közben körüljártam a tárlatot, önkéntelenül is azt keresve, hogy melyik mű szólít meg igazán. Ámultam a stílusok, technikák sokféleségén, a színgazdagságon.   Táborossy Anna reflexiója

A művészet mint égbe mutató ujj – Kákonyi Júlia a Faludi Galériáról

2019.05.27

Nemcsak a bibliai témákat feldolgozó vagy a szenteket ábrázoló művek jelentik a szakrális művészetet, hanem minden olyan elmélyült alkotás, amely az égbe mutat – vallja Kákonyi Júlia keramikus, a Párbeszéd Házában működő Faludi Galéria művészeti vezetője. Ezzel pedig megadta a kiállításaik mögött rejlő koncepció lényegét is. A galériával kapcsolatos terveiről kérdeztük. Borda Máté reflexiója (Papageno-PH-érték rovata)

A Ránki házaspárral indul a Művészet és hitvallás című beszélgetéssorozat

2019.05.13

Ránki Dezső és felesége, Klukon Edit lesz a Párbeszéd Háza és az Ars Sacra Alapítvány által közösen szervezett Művészet és hitvallás című sorozat első vendége. A zongoraművész-házaspárral Sajgó Szabolcs atya beszélget május 15-én hitről, hivatásról, művészetről, családról. (...) A részletekről az ötletgazdát, az Ars Sacra egyik alapítóját, Toroczkay Ilonát kérdeztük. Borda Máté ajánlója (Papageno - PH-érték)

A szelfibotos utolsó vacsorától a letisztult absztrakcióig

2019.04.25

"Mintegy 300 beérkező pályaműből 36-ot választottak ki a Párbeszéd Házában megnyílt Amit alkottam, jó című tárlat anyagául. A természetábrázolás mellett absztrakt munkák, iparművészeti remekek és gyermekrajzok is bekerültek a szigorú válogatásba, mely május végéig látható a Horánszky utcai épület dísztermében.                                                                                                              Borda Máté új cikke a Papageno PH-érték rovatában  

Mi köze Szűz Máriának a marionett elnevezéshez?

2019.04.08

"Április 13-án, virágvasárnap előnapján szakrális témájú, felnőtteknek szóló bábelőadás lesz a Párbeszéd Házában. Az Egyszemélyes passió című darab kapcsán a bábjáték eredetéről, magyarországi történetéről és kortárs fejleményeiről beszélgettünk Rády Sándorral, a Magyar Bábjátékos Egyesület tagjával, az esemény szervezőjével, bábtörténet kutatóval. Borda Máté interjúja Rády Sándorral a Papagenoban

Vászonkrisztus 6. – Nem elég valaki mást követni

2019.04.03

A Vászonkrisztus filmklub hatodik alkalmán egy valóban krisztusi alakot láttunk a filmvásznon. Buñuel Nazarín című filmjében egy szentéletű pap történetét követhettük nyomon, akit az evangéliumi értékek követése a világi és az egyházi hatalommal is konfliktusba kever, miközben két fő követője is kudarcot vall, amint egyedül marad. Borda Máté reflexiója

Vászonkrisztus 5. – Mindenkinek a hóna alá kell nyúlni egyszer

2019.03.04

Mindenkinek a hóna alá kell nyúlni egyszer – hangzik el az Én, Daniel Blake című sokat díjazott brit filmben. De kinek a feladata mások megsegítése? Az államé? A közösségé? Mit jelent a szegénység, és mit a nyomorúság? Ezekre a kérdésekre keresett választ Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a házigazda Sajgó atyával és a közönséggel közösen a Vászonkrisztus filmklub legutóbbi alkalmán a Párbeszéd Házában. Jobbágy András reflexiója

Stoma Parker jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége

2019.02.28

Stoma Parker amerikai jógamester volt a Párbeszéd Háza vendége február 22-én. A beszélgetés apropója Az út megtisztítása címmel magyarul most megjelent könyve volt.  És valóban erről is beszélt: az Istenhez vezető út megtisztításáról, azaz arról, hogy mit tehetünk mi, hogy előkészítsük magunkat a kegyelem befogadására.   Borda Máté reflexiója

Szabó Ferenc atya volt a Jezsuita hivatások-sorozat első vendége

2019.02.20

Szabó Ferenc atya mesélt életéről február 18-án este a Párbeszéd Házában. Megelevenedett a 20. század második fele, Mindszenty, a kommunizmus, a Szentszék keleti politikája, de egyúttal Ágoston, Pascal, Buber, Berzsenyi mélységes és gyönyörű szavai is. Ez a két világ, pontosabban a világ és az azon túli egyesül Ferenc atya gondolkodásában. És talán leginkább ezt: a szabadon szárnyaló gondolkodást tanulhatjuk el tőle, fiatalok.   Borda Máté reflexiója

Vászonkrisztus 4. – Böjte Csaba volt a Párbeszéd Háza vendége

2019.02.04

Január végén Böjte Csaba volt a Párbeszéd Háza vendége. Egyszerű történetei egyenesen a szívbe hatoltak, és utána el is gondolkodtattak. A téma a gyermekvállalás, a magyar jövő volt. Mindezt egy kemény, az abortusz borzalmait középpontba állító kétórás román film vezette fel. Volt honnan felállni.   Borda Máté reflexiója

„Az egyház hatékony jelzőrendszerré válhat” – interjú egy szerzetesnővérrel az emberkereskedelemről

2019.01.29

Február 8-án imanapot tartanak a Párbeszéd Házában az emberkereskedelem áldozataiért. A Ferenc pápa kezdeményezésére évente megtartott imanap társszervezője a szükséget szenvedő nőket felkaroló SOLWODI Hungary. Az egyesületben dolgozó egyik szerzetesnővérrel beszélgettünk a rabszolgatartás modernkori formáiról, és arról, hogy mi mit tehetünk ez ellen.                                                                                                                                                                            

A kivetített belső kép – Kákonyi Konstantina látomásai a Párbeszéd Házában

2019.01.22

Kákonyi Konstantina szerzetesnő és képzőművész életének kezdete s vége is Kalocsához kötődik, javarésze azonban Amerikában bontakozott ki. Kényszerűségből, de nem hiábavalóan. Kettős hivatásának gyümölcsei a külföldi magyarság szellemi termésének gyönyörű példái. Kennedynek is készített művet, de nekünk fontosabb, hogy alkotásai az esztergomi Keresztény Múzeumban is megtalálhatók. Ezekből válogat most a Párbeszéd Háza kiállítása. 

Fél évszázad gyümölcse – Bodza Klára jubileumi koncertje a Párbeszéd Házában

2018.12.18

Bodza Klára 1968-ban megnyerte a Nyílik a rózsa című televíziós népzenei vetélkedőt, s ezzel a sikerrel kötelezte el magát végleg az éneklés felé. A Párbeszéd Házában december 21-én, péntek este adandó koncertjével egy fél évszádos pályára teszi fel a pontot, tanítványai, zenésztársai és Dunai Tamás színművész társaságában. Adventi és karácsonyi dalok Erdélyből, archaikus imádságok és Reményik-versek – Bodza Klára jubileumi koncertje az ünnephez emelheti a lelkünket.