A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A Képnézegető folytatásaként a Közösségben mottóval meghirdetett 23. Faludi Filmszemle és Fotópályázat díjazott fotóit mutatjuk be.
„A kép nem természeti jelenség – gondolat van mögötte, még akkor is, ha a gondolat nem tiszta, világos. A képnek nem kell világosnak lennie – a kép az önmegértetés és a szemléltetés tárgya. Aki készíti, megért, szemlél és szemléltet. Aki aztán nézi a képet, visszafelé, a képből kiindulva lesz képes ugyanerre: önmagunk megértése és szemlélésének tárgya a kép. Egy folyamat kettős útja – az alkotó és a befogadó anyagiasult párbeszédének hordozója. Nincs kép anyag nélkül – a legkevesebb és a legtöbb anyag a képen a fény: homok a kezünkben, szél a fülünkben; hang a kimondott szó előtt. Fény és megvilágítottság – a kép a fényben áll: fény maga is. Fényből készült. Képeink olyan beszélgetések terei, amelyek még nem születtek meg – a képről beszél a készítő és a befogadó. Szólaljunk meg, legyen fény. Először az alkotó, aztán a befogadó, az újjáalkotó – alkossunk együtt, szót-szólva a képről.” (Lázár Kovács Ákos, a Faludi Filmszemle és Fotópályázat igazgatója)
A hét képe: Csoma Zsuzsanna: Utolsó érintés (önálló fotók, III. díj)
“Nagynéném kézfogásáról készült ez a fotó, amikor készült, nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó érintése. A pillanat műve volt, és így örök emlék.” Csoma Zsuzsa
“Csoma Zsuzsanna fotója egy rendkívül emocionális, szívszorító jelenetbe enged betekintést, az Utolsó érintés címmel. A kép életlensége, a kiégések és elszíneződések növelik a festői hatást, a búcsú ikonszerű megfogalmazását és a kép intim jellegét.” Gábor Enikő, a zsűri tagja
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
