Ferenc pápa interjúja Albániából hazafelé

A sasok országából hazafelé, az Alitalia Tiranából Rómába tartó járatának fedélzetén Ferenc pápa ismét újságírókkal találkozott. A rövidebb út most rövidebb sajtótájékoztatóra adott lehetőséget.

Magyar felirathoz kattintson a videolejátszó jobb alsó sarkában található Feliratok ikonra, s válassza ki a magyar nyelvet.

Federico Lombardi– Nagyon hálásak vagyunk a Szentatyának, ismét itt van velünk, jóllehet egy nagyon sűrű nap volt. Néhány, valóban csak pár kérdés erejéig rendelkezésünkre áll az út alatt. Elfogadtuk, hogy elsőként három albán kollégánk tegye föl kérdéseit, akik idefelé is velünk tartottak: eljöttek Rómába, hogy Önnel utazhassanak, most pedig ismét visszatérnek Rómába, hogy Önnel együtt fejezzék be ezt az utat. A három albán televízió munkatársai. Mira Tuci asszonynak adom a szót, az albán nemzeti televíziótól.

Újságíró: Szentatyám, az albánok körül jártak gondolatai, amikor elhagyta Albániát. Az albánok, akik sokat szenvedtek, de egyben toleránsak is. Tudná jellemezni mással is az albánokat, természetesen a fészkéhez visszataláló sas képén kívül?

Ferenc pápa: Szeretnék kijavítani valamit a mondatában. A szenvedést, melyben az albánoknak része volt, közelről tapasztalhattam magam is. Ám, hogy toleráns lenne…, kicserélem a szót. Nem toleráns az albán nép, inkább testvéri érzésű. Képes testvérként tekinteni másokra: ez több. Ezt láthatjuk abban, ahogy együtt élnek és dolgoznak az iszlámhívők, az ortodoxok és a katolikusok. Testvérekként munkálkodnak együtt. Már kezdettől fogva megérintett egy másik dolog is: az ország „fiatalsága”. Amikor erről beszéltem, azt mondták nekem, hogy ez Európa legfiatalabb országa. E testvéri együttműködésnek köszönhetően Albániában kiemelkedő fejlődés mutatkozik mind kultúrájában, mind a kormányzás terén.

Újságíró:Szentatyám, amikor Tirana főutcáján a kommunista rezsim idején vértanúságot szenvedett egyháziak képei alatt haladt el, egy olyan országban, amelyre 25 évig rákényszerítette az ateizmust az állam, milyen személyes érzések voltak Önben?

Ferenc pápa: Két hónapja tanulmányozom Albánia e nehéz időszakát és egy kicsit az ország kezdeteit is, hogy megértsem… Gyönyörű és erőteljes kulturális hagyományotok van már a kezdetektől fogva. Tanulmányoztam ezt az időszakot, amely kegyetlen volt: szörnyen nagy volt a kegyetlenség. Amikor láttam ezeket a képeket – nemcsak katolikusokét, ortodoxok és iszlámhívők képei is voltak közöttük –, a hozzájuk intézett szavakra gondoltam: „Ne higgy Istenben!” „Én pedig hiszek” – mire bumm, kicsinálták őket. Ezért mondom azt, hogy mindhárom felekezet tanúságot tett Istenről, most pedig testvériességük példáját mutatják meg.

Újságíró:Szentatyám, meglátogatta Albániát, amely egy muzulmán többségű ország. A látogatásra azonban egy nagyon kényes időszakban került sor: Ön kijelentette, hogy a harmadik világháború már elkezdődött. Látogatása az albánokhoz szólt csupán, vagy túlmutat ezen?

Ferenc pápa:Túlmutat. Albánia a béke, az együttélés és az együttműködés azon útján jár, amely más országoknak is szól, ahol hasonlóan különböző népcsoportok élnek. Ön azt mondta: „egy muzulmán többségű ország”. Igen, az, de nem muzulmán ország. Ez egy európai ország. Ez számomra meglepetés volt. Albánia egy európai ország, éppen kultúrája – az együttélés kultúrája – és történelme miatt.

Újságíró:Ön Albániát látogatta meg most Európában, melyek lesznek következő útjai?

Ferenc pápa: A földrajzot nem tudjuk megváltoztatni. A következőkben november 25-én Strasbourgba utazom az Európa Tanácshoz és az Európai Parlamentbe. Majd valószínűleg 28-án indulok Törökországba, hogy részt vegyek Szent András 30-i ünnepén Bartolomeosz pátriárkával.

Újságíró: Szentatyám, megértettük, hogy az Ön nézőpontja Albániáróleltér az általában vett európai nézőponttól – az Európai Unióra gondolok itt. Egy olyan országot választott, egyik első európai útja céljaként, amely határterületenlévőként nem tagja az Európai Uniónak. Mit üzen azoknak, akik számára csak a „hatalmasok” Európája létezik?

Ferenc pápa:Az én utam volt maga az üzenet, a jel: egy jel, amit szerettem volna fölmutatni.

Újságíró: Szentatyám, azt hiszem, mindannyian először láttuk sírni Önt. Nagyon megérintette aza találkozó (A pápa a kommunista diktatúra még élő áldozataival találkozott. A szerk.): úgy hiszem, az Ön számára ez volt utazása egyik legmegindítóbb pillanata.

Ferenc pápa:Megérintő, amikor egy hitvalló saját maga mondja el vértanúságát! Azt hiszem mindannyian, akik ott voltunk, meghatódtunk: mindenki. Úgy beszéltek, mintha nem magukról beszéltek volna, semlegesen, alázattal. Ez nagyon jót tett nekem! Nagyon köszönöm, és jó étvágyat a vacsorához!

Forrás

Fordította: Korponai Gábor SJ
Szerkesztő: Kóczián Mária