A megérkezés útjai alcímet viselő lapszámban, amelynek írásai a közlekedés évezredes nyomvonalaitól az út gazdag szimbolikáján át a lelki, Istenhez vezető utakig ívelnek, Hekler Melinda Al Ghaoui Hesnával készített interjút. A népszerű, kivételesen bátor, méltán elismert, szír-magyar családba született riporter fatalistának mondja magát, s Isten számára egy a világban működő felsőbb erő. Vezet-e út számára innen a személyes Istenhez? Őszintén reméljük, hogy igen, és kívánjuk, hogy vezessen!
„A kedvenc Hesna-pillanatom egy 2011- es líbiai híradós bejelentkezésben szerepel. Miközben a háttérben katonák, civilek tankokon állva lövöldöznek a levegőbe, arról beszél, hogy ott igazi fesztiválhangulat uralkodik. Ennyire képes volt bízni abban, hogy ezek a felfokozott állapotban lévő emberek nem lövik le a következő pillanatban?
– Ezt soha nem lehet százszázalékosan tudni. Éppen Líbiában éltem át ezt, amikor Kadhafi korábban megostromolt rezidenciájába betódultak az emberek, és önkívületi állapotban, örömmámorban úszva darabokra szedték az egész palotát. Folyamatosan a levegőbe lövöldöztek, már szanaszét volt lyuggatva az épületek oldala. Ez különleges alkalmak, ünneplés alkalmával nagyon sok olyan országban jellemző volt, ahol forgattam. Eleinte rémisztőnek találtam, később megszoktam, de pont a líbiai esetnél halálfélelmem volt, hiszen az épületek oldalán bármikor gellert kaphat egy golyó, ráadásul ilyen helyzetben nem lehet racionális reakciókra számítani. Tudomásul kellett vennem és el kellett fogadnom, hogy nem tudhatom, nem fognak-e rám lőni. Az ilyen szituációk kezeléséhez kell a fatalizmus, mert ha ez a bizonytalanság és félelem ott előtérben van a gondolkodásodban, akkor nem tudsz normálisan dolgozni.
Hogy alakult ki a fatalizmusa?
– Libanonban éltem át először, milyen, amikor a közelemben bombáznak. Ekkor tanultam meg, mennyire törékeny az emberi élet. Nincs egy varázsháló vagy titkos védőpajzs, ami vigyáz rám. Semmi nem védi az újságírókat. Akkor tudatosult bennem először, hogy bármi benne van a pakliban, és érdemes beletörődnöm, különben nagyon nehéz lesz végeznem ezt a munkát.
Az istenhite rejlik e hozzáállás mögött?
– Érdekes viszonyban vagyok a vallásokkal. Egyrészt erősen hozom a keresztény szokásokat, ugyanis apukám oldaláról a szíriai családom mélyen hívő keresztényekből áll. Sokan már ezen is meg szoktak lepődni, mert azt gondolják, aki arab, az biztos muszlim, közben erről szó sincs. Szíriában egyébként bármilyen vallású embernek az életében, a mindennapjaiban nagyobb szerepet tölt be a hit, mint az átlag európaiakéban. Az egyházaknak is sokkal fontosabb közösségszervező szerepük van. Engem gyerekkorom óta foglalkoztat az istenkérdés és a hit, de amikor láttam, mennyi ellenségeskedést szít a vallás, és hogy Isten nevében gyilkolják egymást emberek, eléggé kiábrándultam. Az elmúlt harminckilenc évben a vallásosság sok fázisán átmentem, és amikor azt mondom, fatalista vagyok, olyasvalamiben hiszek, amit van, aki Istennek nevez. Én inkább felsőbb erőként gondolok rá. Szerintem a dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogy, de hiszek a szabad akaratban is, mert nem tehetjük fel a kezünket és mondhatjuk, hogy úgyis az lesz, aminek történnie kell. Hiszek abban, hogy tennünk kell azért, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy mi szeretnénk. Észre kell vennünk a lehetőségeket.”
A teljes cikk A Szív februári számában olvasható,amely kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető – online formában is – a Jezsuita Könyvek oldalán.
