Nemrégiben ért véget a Szentjánosbogár Közösség nyári kamasz-és gyermektábora. És Bogárnak lenni érdemes! Hogy miért? Íme:
„Drága P.! Á. tele élményekkel jött haza! A „mi tetszett a legjobban” kérdésre pedig azt mondta, hogy az tetszett neki, hogy mindenkinek nagy hite volt, és jó volt közösen imádkozni. Nagyon tetszett neki a harmonika[1], az akadályverseny… ennyit árult el. A Jó Isten áldjon Benneteket! Egy hálás édesanya”
Ez az üzenet csak egy azok közül, amelyet meglepett vagy hálás szülők juttattak el a Szentjánosbogárhoz a hagyományosan egyhetes gyermek-és kamasztáborok végeztével. De mi ez a közösség, ahol évente majdnem ezer gyermek, fiatal és felnőtt táborozik; mit lehet tudni róla, és mit tart saját magáról?
A Szentjánosbogár közösséget a nyolcvanas évek második felében álmodta meg néhány dunakeszi család, akik szerettek volna egy „keresztény bandát” alakítani saját gyermekeik számára, ahol jó közösség, rengeteg játék és értelmesen eltöltött szabadidő várja őket. Egy helyet, ahol a saját bőrükön tapasztalhatják, miért jó kereszténynek lenni. Az elképzelésből előbb egy tábor, majd rendszeresen találkozó klub alakult, amikor pedig az általuk szerkesztett gyermekújságot az A Szív jezsuita folyóirat állandó gyermekrovatává emelte a főszerkesztő, Sajgó Szabolcs jezsuita atya, már nem volt megállás. A Szentjánosbogár országos közösséggé nőtte ki magát, ahol évente 5-6 gyermek- és kamasztábor, két ifjúsági-, egy vándor-, egy felnőtt- és egy családos tábor várja a fizikailag kimerülni, de lelkileg feltöltődni vágyókat, és egyre több klub fogja össze a bogarakat évközben is.
Táborozás=misszió
Amikor egy település befogad egy bogártábort, számíthat rá, hogy alaposan felpezsdül az élet. Már a szervezés során is nagyban támaszkodunk a helyi erőkre, de az igazi varázslatot a házibogarak jelentik. Ők azok a családok, akik ingyen, puszta jó szándékból befogadnak egy hétre 2-3-4-5 vadidegen gyereket, hogy aztán a tábor végén alig akarják majd hazaengedni őket. Zsúfolásig megtöltött templom, hangos énekszó, újonnan megalakuló helyi bogárklubok árulkodnak arról, hogy mennyire tud örülni egymásnak a falu és a bogarak.
A kezdetek óta sok minden változott, de a céljaink nem: a hit átadása és a közösségépítés. Megmutatni, hogy ma kereszténynek lenni egy vagány, vidám, élettel teli dolog, aminek megéléshez Istennel és emberrel egyaránt mindennapi közösségben kell lenni.
[1] Harmonika: A tábor utolsó napján a csoporttagok és a vezetők kedves üzenetet írnak arról, hogy mit köszönnek, mit szeretnek, mit láttak meg egymásban a héten. A nevét a papír sajátos hajtogatásáról kapta. A harmonikát csak otthon szabad elolvasni; gyakran évközben is előkerül, ha támogatásra, önbizalom-tuningra van szükség.
Fotó: Czope Anna
Szerkesztő: Kóczián Mária
