A menekültekkel való együttélés elősegítéséről gyűjtött szakmai ismeretek, módszertani megoldások, egyéb hasznosítható megfigyelések összegzése
Edinburgh-ban töltöttem el három hetet. Kiutazásom előtt e-mailben megszólítottam menekültügyben tevékeny szervezetet is, önkénteskedni is szerettem volna náluk, sajnos azonban semmilyen választ nem kaptam megkeresésemre. Így más utat kellett keresnem jógyakorlatok megismerése céljából.
Egyrészt kerestem a témám szerinti programokat, így találtam rá egy Skócia-szerte, különböző városokban 2000 óta megrendezett Refugee Festival Scotland rendezvénysorozatra. Maga az alapötlet, ill. a menekültkérdés megközelítése rendkívül tetszett: “A menekültek nagyban hozzájárulnak a skóciai élethez, és úgy gondoljuk, hogy ezt érdemes megünnepelni.” Ennek a szemléletnek a meghonosítására nyújtott ez a sokszínű rendezvénysorozat jó mintát, hisz történetmesélés, közös növény-ültetés, főzés, zenei és egyéb közösségi alkalmak csalogatták az érdeklődőket a különböző helyszínekre. Egyének, és szervezetek, közösségek egyaránt jelentkezhettek alkalmak megszervezésére és megtartására, ily módon is kinyilvánítva szolidaritásukat, és a más kultúrával élők tiszteletét. Nagy veszélyt látok azonban arra is, hogy a kis, egyéni kezdeményezések erőtlenek is lehetnek, noha egy nagyobb rendezvénysorozat egyes elemeit valósítják meg. Ugyanakkor ezt az újfajta szemléletet ilyen megközelítéssel elképzelhetőnek tartom, hogy terjesszük hazatérve itthon is, együttműködve a Jezsuita Menekültszolgálattal.
Másrészt a helyi jezsuita közösséget felkeresve, rajtuk keresztül sikerült eljutnom a St Columba’s Halls-ban, egy Ruandából menekült hölgy, Agatha Kai Kai által tartott előadásra, mely az Edinburgh-i Érsekség és a St Andrews Caritas Jog és Béke Bizottsága közös rendezvénye volt, témája pedig a “Hogyan válaszoljunk a menekült-kérdésre”. A 2018-ban alakult bizottság célja a Katolikus Társadalmi Tanítás elemeinek a gyakorlatba történő átültetése. Valójában áttekintést adott arról, hogy a Skóciába érkező menekültek milyen eljárást követve tudnak támogatáshoz jutni, elsőként menedékkérőként, majd féléves pozitív elbírálást követően menekültként. Az előadást követően pár idős hölggyel rövid beszélgetésben lehetett részem, ahol a jógyakorlatokra rákérdezve közös megállapítást nyert, hogy sajnos nagyon nehéz e téren bármi maradandót alkotni, nehéz az embereket megszólítani, aktivizálni, hogy tevőlegesen is hozzájáruljanak a közös megoldás kereséséhez. Ez némileg egybecsengett a saját tapasztalatommal is, amikor önkéntesnek jelentkeztem egy skót szervezethez, minden eredmény nélkül. Tapasztalatom szerint nehéz a keresletet és a kínálatot összehozni.
Ugyanakkor mégis érezhetően jelen van a menekültekkel való törődés, figyelés a skót hézköznapokban. Egyik este a St. Mary’ Cathedral-ban megrendezett Choral Evensong alkalomra látogattam el, ahol a bejárat előtt egy nagy öntöttvas kulcsra, egy szoborra leltem, mellette a táblával, mely a kulcs történetét tárta a néző elé: 1848-ban és 1967-ben Palesztínából menekült családok mindegyike megőrizte és magával hozta otthonuk kulcsát abban a hiszemben, hogy hamarosan visszatérhetnek. Több, mint 60 év telt el azóta, és a menekültek száma megsokszorozódott. A kulcsok generációról generációkra öröklődtek elveszített otthonuk és visszatéréshez való joguk szimbólumaként.
 |
 |
