„Kerkai 120” címmel emléknapot tartott november 9-én a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia. A budapesti Párbeszéd Házában bemutatták a Kerkai Jenő keresztútja című kötetet, kerekasztal-beszélgetés zajlott a KALOT-szervező jezsuita boldoggá avatásának témájában, majd a felszólalók arra keresték a választ, hogy a 20. század szociális apostola mit tenne ma. Végezetül átadták az idei Kerkai-díjakat.
A konferencia megnyitójaként Koronkai Zoltán SJ köszöntötte a résztvevőket. Az a rendtag, aki idén doktorált a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Kerkai Jenő életművéből. Az FFJA korábbi jezsuita vezetője felidézte, hogy a két évvel ezelőtti első konferencián Kerkai apostoli élete állt a középpontban, a tavalyi eseményen pedig az üldöztetése volt a fő téma. Arra a kérdésre, hogy mit tenne ma Kerkai Jenő, szerinte lehetetlen pontosan válaszolni, hiszen a harmincas évek valóságát nem lehet egy az egyben átültetni a korunkba. „Életműve alapján azonban tehetünk általános megállapításokat. Az első, hogy Kerkai Jenő Isten embere volt, imádságos ember, és ebből táplálkozva végezte tevékenységét, például a KALOT alapítását. Minden bizonnyal ma is az imádságból élne, és arra buzdítana, hogy imádkozzunk azokért, akikért dolgozunk” – tette hozzá.
Mivel jezsuita elődje a legszegényebbeket szolgálta, ma feltehetőleg a cigányság körében tevékenykedne, hiszen az ő helyzetük hasonlít leginkább a harmincas évek agrárnyomorúságához. Ma is léteznek leszakadó vidékek, és Ferenc pápához hasonlóan ő is meghallaná korunk legszegényebbjeinek kiáltását. Miután a KALOT formájában ifjúsági mozgalmat alapított, valószínűsíthető, hogy – illeszkedve a mai jezsuiták apostoli preferenciáinak egyikéhez –, minden bizonnyal ismét a fiatalokkal foglalkozna.
Számára fontos volt a katolikus egyház társadalmi tanítása is. „Ami neki az 1931-es Quadragesimo anno enciklika volt, az ma Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű dokumentuma közös otthonunk, a Föld védelmében, amelyről maga a pápa mondja, hogy nem zöld, hanem szociális enciklika” – mondta Koronkai Zoltán. Hasonlóképpen, a két világháború közötti kert-Magyarország eszméje napjainkban is érvényes, amikor egyre inkább látjuk a nagyüzemi mezőgazdaság hátrányait és egy új termelési, élelmezési modell szükségességét, melyben a főszerep a kistermelőké.
Az előadó hangsúlyozta, hogy a tavalyi konferencia kézzelfogható gyümölcse a Kerkai Jenő keresztútja című kötet, melynek bemutatása és az abban foglaltak körüljárása volt az emléknap első blokkjának témája. Szigeti Szabolcs – aki az új kötet társszerkesztője volt – moderálásával Koronkai Zoltán SJ, Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány képviselője és Tabajdi Gábor történész Kerkai megpróbáltatásainak, börtönéveinek, fehér vértanúságának részleteit taglalta. A résztvevők megállapították, hogy noha a XX. század második felének magyarországi történelme rengeteg szenvedést hozott, a diktatúra gyümölcseként sok értékes hitvallás született. Arról a korról beszélünk, amelyben az egyházban is beépített ügynökök jelentettek társaikról. Nem volt kivétel a jezsuita rend sem, ugyanakkor – hangsúlyozta a történész – nehéz valakinek a jellemét megítélni kizárólag a „mérgezett és töredékes örökségként” jellemzett állambiztonsági iratokból.
„Sokkoló volt az ügynökaktákkal, megfigyelési dokumentumokkal szembesülni Kerkai Jenő életének feltárása során” – vallotta meg Koronkai Zoltán SJ. Különösen nehéz volt neki beleolvasni korabeli jezsuiták, vagy barátok, mint például Takáts Ágoston jelentéseibe. Példája nyilván nem követendő, de ha megismerjük, miként raboskodott Recsken és végül a fél szemére megvakult, akkor jobban át lehet élni, hogy emberi gyengeségből vállalta a beszervezést, miközben amúgy példás keresztény életet élt. A dokumentumok szerint ugyanakkor jelentéseiben igyekezett nem ártani másoknak – igaz, Koronkai Zoltán szerint az állambiztonság mégoly semleges beszámolók egyes elemeit is képes volt a maga javára használni.
A beszélgetésben elhangzott továbbá, hogy a kommunisták hiába tiltották be életművét, a KALOT-ot, Kerkai Jenő nem keseredett meg. Nem gyűlölködött, hanem hittel, reménnyel elfogadta a helyzetet, és az új, szorongattatott körülmények között is talált értelmet az életében, és lehetőséget mások szolgálatára.
„Kerkai Jenő atya cizellált, művelt, tanult, világismerő jezsuita volt. Mindszenty József pedig ahogy akkoriban a kritikusai mondták, „parasztpüspök” – kezdte mondandóját Kovács Gergely. Azért tartotta fontosnak leegyszerűsítve jellemezni a két személyiség karakterét, hogy jobban meg lehessen érteni, mi vezetett a szembenállásukhoz. Pedig korábban nagyon jó viszonyban voltak, de a diktatúrához fűződő kapcsolat kérdésében alapvetően mást gondoltak. A jezsuita a modus vivendire törekedve azt kereste, hogyan lehet boldogulni és dolgozni a lelkek javára az új rendszerben, a bíboros viszont féltette egyházát a kommunistáknak tett legkisebb engedménytől is. „Közös volt a három „célszemélyük”: Krisztus, az egyház, és a haza. Fájó és tanulságos látni, miként fordultak szembe egymással, hogyan élték meg az eltávolodást, miközben más eszközökkel, de ugyanarra törekedtek” – magyarázta Kovács Gergely. És mint hangsúlyozta, az életszentségnek sok összetevője van, de a legfontosabb kérdés, hogy „Jenő atya tud-e új életre kelni bennünk, az utóbbi évtizedek feledése nyomán elhomályosodott Kerkai-kép ki tud-e élesedni, illetve színesedni, modern, 21. századi, mai életünkhöz kapcsolódó módon”.
A kerekasztal-beszélgetést követően három előadót hallhattunk, akik különböző nézőpontokból, de mind a „Mit tenne ma Kerkai?” kérdésre keresték a választ.
Gábor Miklós, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetője az ifjúságpasztoráció kihívásait és céljait elemezte. Rámutatott, hogy a fiatalokat támogató egyházi munkát egyre inkább nehezíti a paphiány és a növekvő intézményi terhek, ugyanakkor pozitív, hogy sok egyházi iskola és szakkollégium segíti a fiatalok fejlődését. A szerzetesrendek, mint a jezsuiták, piaristák és szaléziak fontosnak tartják, hogy saját lelkiségük átadásával a fiatalokat keresztény vezetőkké is neveljék. Előadásában kitért rá, hogy a mai fiatalok úgynevezett „permakrízisben” élnek, amely a háború, infláció, pandémia és egyéb társadalmi problémák negatív hatásainak összessége. A stabil családi háttér ebben a kihívásokkal teli környezetben nagy segítséget jelent számukra.
Az elvilágiasodás témájában Charles Taylor és Tomas Halík nézeteit említette. Szerintük a modern társadalmakban a vallás szerepe csökken, a keresztény hit pedig a fiatalok számára csupán egy választható lehetőség. Az életükben a számos elfoglaltság háttérbe szorítja a vallásosságot, alternatív irányokat kínálva.
A hazai állami ifjúságkutatások szerint az egyház tanítását követő fiatalok száma felére csökkent az elmúlt 20 évben, és főként azok maradnak aktívak, akik vallásos családból jönnek, egyházi iskolába jártak, és plébániai hittanon is részt vettek. A fiatal felnőttek körében végzett misszió gyenge pont, ezért vonzóbbá teheti az egyházi elköteleződést, ha a fiatalok keresztény civil szervezetek munkájában is részt vehetnek, amelyek főállású menedzsmentet biztosítanak a háttérben, és így a fiatalok kipróbálhatják magukat kisebb felelősséggel járó önkéntesként is.
Gábor Miklós szerint az ifjúsági evangelizáció optimális módja nem az intellektuális meggyőzés, hanem az élő Istennel való találkozás lehetőségének megteremtése. Példaként említi a Forráspont rendezvényt, ahol a fiatalok hiteles tanúságtevőkkel találkozhatnak. Ferenc pápa Christus vivit apostoli buzdítására utalva hozzáteszi, hogy olyan fiatalokra van szükség, akik Jézus barátságában élnek, ismerik a világot, szenvedélyesen élnek, és az idősek bölcsességére támaszkodnak.
Szilvácsku Zsolt tájépítész és környezetjogász előadásában rámutatott, hogy alapvető készségünk a természet szépségének, működésének felismerésére, élvezete, amennyiben nem zárjuk el magunkat és egymást ennek lehetőségétől, ugyanakkor pedig hajlamosak vagyunk a környezetünk és a benne élők hasznosságára koncentrálni és egyben kizsákmányolni azt. A természet erőforrásainak túlfogyasztása komoly problémákat okoz, amelyek következtében kialakult krízishelyzetekre különböző válaszok születnek: egyesek technológiai fejlődésben bíznak, mások pedig egyéni túlélési stratégiákat keresnek. Szilvácsku szerint fontos, hogy felkészüljünk a közösségi összefogásra, példamutatással és alkalmazkodással, hogy közösen viseljük a kihívásokat, és áldozatot hozzunk embertársainkért, ahogy Kerkai atya is tette.
Kerkai atya példáját követve nekünk is felelősségünk, hogy a természet részeként, a teremtett világ törvényszerűségeit felismerve, azokhoz alkalmazkodva éljünk, és a Pannon-régióért felelősen cselekedjünk. Szilvácsku Zsolt szerint kritikusan kell viszonyulnunk jelenlegi rendszereinkhez, például az élelmiszer-, a mező- és vízgazdálkodás kialakult működtetéséhez. Fontos a jézusi mértékletesség gyakorlása és a közösség, a szövetség erejének és örömének megélése. Fel kell ismernünk a természet törvényeit, korlátjainkat és személyes és helyi küldetésünket bízva az emberekben és az együttműködésben. Szilvácsku többek között a közösségi mezőgazdálkodást hozta fel példaként és felhívta a figyelmet a szövetség és a természeti folyamatokhoz való alkalmazkodás, illetve a szelíd természethelyreállítás szemléletére. Előadását Ferenc pápa bátorító szavaival zárta: „Az emberiségnek megvan még a képessége, hogy együttműködjön közös otthonunk építésében.”
Oláh Zsolt, a Jezsuita Roma Szakkollégium rektora a roma polgárosodás lehetséges útjairól beszélt. A cigányság történetét ismertetve elmondta, hogy a tudomány jelenlegi álláspontja szerint Indiából származó népcsoport a történelmi Magyarország területén a tizennegyedik században jelent meg. A 18. századtól több rendelet is született a letelepítésükre és az asszimilációjukra. Kerkai Jenő idejében a legtöbb cigány ember cigánytelepeken élt, és az általuk űzött hagyományos mesterségeket elkezdte kiszorítani a tömegtermelés. A szocializmus idejében a pártállam gátolta, majd később kontrollálta a megjelenő érdekképviseleti kezdeményezéseket, de erőfeszítéseket tett a cigánytelepek felszámolására, mellyel ugyan a célcsoport lakhatási körülményeit javították, azonban ezzel a szegregátumok újabb formáit hozták létre, és a hagyományos roma közösségeket felszámolták. Ekkor körülbelül 320000 cigány ember élt Magyarországon. A rendszerváltás után a cigányságot elismerték etnikai (később nemzeti) kisebbségként, de a gazdasági átalakulás nyomán kialakult munkanélküliség az ő csoportjukat halmozottan érintette.
Kerkai Jenő örökségére utalva valószínűleg a négy legfontosabb célkitűzését igyekezne megvalósítani ma is: a „Krisztusibb embert” mottót a cigányok önbecsülésének visszaadásával, a kirekesztettség érzésének legyőzésével és cigánypasztorációval valósítaná meg. Az oktatás fejlesztésével, meglévő szociálpolitikai jó gyakorlatok átvételével (pl. roma szakkollégiumok, tanodák, biztoskezdet gyerekházak, felnőttképzések) és a középiskolai lemorzsolódás kezelésével lehetne az iskolázottsági mutatókat javítani, és a tanulás kultúráját erősíteni, így tenni „műveltebbé a falut”. A szakképzettség növelésével, a munkaerőpiaci integráció erősítésével (pl. Integrom program) valamint a lakhatási és drogprevenciós helyzet javításával lehetne „a népet életerőssé” tenni. „Önérzetes magyarrá” ahogy Kerkai atya negyedik fő célja szólt –, a roma-magyar kettős identitás terjesztésével, a pozitív roma önkép kialakításával és a helyi roma közösségek újraszervezésével válhatna e népcsoport. A mélyszegénység felszámolásához komplex beavatkozás szükséges, erős érdekképviselettel, a közösség identitásának erősítésével, és a társadalmi befogadás előmozdításával.
A nap délutáni programjaként a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület (KIFE) adta át a Kerkai-díjat, amit ifjúsági képzés kategóriában idén Dr. Lázár László, a Corvinus Egyetem docense vehetett át.
Zárásaként Kodály Zoltán művei hangzottak fel Lehóczky Hajnal és Szakács Zoltán előadásában.
Fotógaléria
