Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja immár 15. éve. A diktatúrában különösen sokat szenvedett papoknak, szerzeteseknek állít emléket a SZÁMONTARTVA című vándorkiállítás.
Az egyházak helyzete már a második világháború befejezése után közvetlenül sem volt könnyű. A háborús károk orvoslása megkezdődött, miközben az itt állomásozó milliós szovjet hadsereg védelmében a kommunista párt szinte azonnal belevágott egyházellenes propagandájába, már ekkor megfigyeltek papokat, sokukat a németekkel, nyilasokkal való kollaborálással vádolták. A kommunista ideológia központi törekvése a vallásos hit teljes háttérbe szorítása, végső soron megszüntetése volt.
1945-ben a földreform során az egyházak földjeit is elvették, ami megszüntette önállóságuk anyagi alapját, 1946-ban betiltották a cserkészetet is. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. Ebben az évben koholt vádakkal letartóztatták az esztergomi érseket, Mindszenty Józsefet is. A következő lépés a szerzetesrendek feloszlatása volt 1950-ben. Csupán négy rend fennmaradását engedélyezték.
1945-ben Kiss Szaléz atya (1904-1946) Gyöngyösön megszervezte a Keresztény Demokratikus Ifjúsági Munkaközösséget, amely a város fiatalságát fogta egybe. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért P. Kiss Szalézt 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy vezetője egy szovjet katonák meggyilkolására szerveződött fegyveres összeesküvésnek. Ennek előzménye volt, hogy néhány gyöngyösi fiatal, bosszút állt egy szovjet katonán nőrokonai megerőszakolásáért, majd tettüket Kiss Szaléznak gyónták meg. Szaléz atyát a felismerhetetlenségig verték, kínozták, de ő a gyónási titkot nem árulta el. P. Kiss Szalézt 1946. december 10-én a szovjet hadbíróság ítélete alapján végezték ki Sopronkőhidán. Azóta a gyónási titok vértanújaként tisztelik. (Forrás)
Papok ezreit bocsátották el állásukból, félemlítették meg őket, sokan kerültek börtönbe, internáló táborokba, a szovjet gulágra. Sokakat kivégeztek. Megszervezték a békepapi mozgalmat, amelyben a rendszerrel együttműködni hajlandó, de leginkább együttműködésre kényszerített, papokat gyűjtöttek egybe. Felállították az Állami Egyházügyi Hivatalt, amelynek a célja az egyházak munkájának akadályozása, ellehetetlenítése volt.
A hatvanas években egyezmény született a magyar állam és a Vatikán között, melynek értelmében a Pápai Állam elismerte Kádár János hatalmát, s cserébe sok pap kikerülhetett a börtönből, az állam és az egyházak viszonya némiképp rendeződött. Ezek után a Kádár-rendszer igyekezett az egyházakat – kis mozgásteret biztosítva – a saját javára felhasználni. Bár még a hetvenes években is voltak bebörtönözve papok, sokakat megfigyeltek, beszerveztek, megvertek, Magyarország a nyugat szemében mégis az a szocialista bezzegország lehetett, ahol szabad a vallásgyakorlás, az egyházak működése.
Kerkai Jenő (1904-1970) fiatal teológiai tanárként a Szeged környéki falvakban kezdte el az egyház szociális tanítását megvalósítani. 1935-ben megalapította a katolikus paraszt fiatalok legényegyletét; a KALOT–ot. Jelszavuk: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart! A mozgalom rövid időn belül félmilliós tagságával az ország legnagyobb egyesülete lett. Rákosi Mátyás így vélekedett: „Mindszenty kellemetlen, de Kerkai veszélyes”. 1949-ben tartóztatták le. A börtönből 10 év után félszemmel és beteg szívvel szabadult. Ezután vasmunkásként és kertészként dolgozott, majd a pannonhalmi szociális otthonban lett segédápoló. Életét a teljes jelentéktelenségbe süllyedve, de az életszentség magas fokán fejezte be, akiről még a kihallgató tisztje is úgy nyilatkozott a vallatások után: „Kerkai egy világszám! (Forrás)
A SZÁMONTARTVA című kiállítás harmincöt papnak, szerzetesnek állít emléket, akiket a kommunista diktatúra időszakában üldöztek, ellehetetlenítettek, közülük többet megöltek. Boldog Romzsa Tódor, Boldog Sándor István vagy Olofsson Placid, Kuklay Antal, Bulányi György neve sokak előtt ismert, de vannak sokan, akiknek emléke még nincs méltóképpen a köztudatban: például Kiss Szaléz, Balog István, Brenner János, Zadravecz István, Asztalos János vagy a jezsuiták közül: Szigeti Imre, Dombi József, Bálint József. Többek között rájuk is emlékezik a kiállítás személyes tárgyak, ereklyék, írásos emlékek bemutatásával.
Szerkesztő: Kóczián Mária
