Offline és online is jelentkezik a Mária utcai jezsuita templom!

Jó, ha az egyház gondol azokra, akik a közösségéhez tartoznak. Jó, ha egy templom közösségének a tagjai bemutatkoznak egymásnak és a világnak. Jó, ha a hívek el tudnak igazodni templomuk feladatait, lehetőségeit, eseményeit illetően. És jó az is, ha az érdeklődők kezébe tudunk adni egy szép kiadványt, amelyben mindez megtalálható!

Ilyen reprezentatív kiadvány a Jézus Szíve Templom Közösségek közössége című füzete, amely az nemrégiben jelent meg. És nem csupán nyomtatottan, hanem lapozgatható, online formában is. Így azok számára is elérhető, akik nem a templom közelében élnek, illetve, ma már közhely: a fiatalok nagyobb kedvvel böngésznek információ – és akár közösség után is – az interneten keresztül.

A felelős kiadó Horváth Árpád SJ, templomigazgató, a szerkesztő Végh Dániel. Terveik szerint a mostani kezdet után évi néhány alkalommal, összefoglaló jelleggel a templom közösségi, kulturális és hitéletének gazdagságát szeretnék bemutatni.

Mit lehet megtudni a Közösségek közösségéből? A teljesség igénye nélkül:

Aktuálisan és pontosan tájékoztat templom miserendjéről nyitva tartásáról.

Fókuszba kerülnek a templomi közösség fontos eseményei, az elsőáldozás, bérmálkozás, diakónusszentelés, az ünnepek, valamint templomon kívüli programok, mint egy családos együttlét május közepén a Gellért-hegyen.

Tudósít azokról a szentségi szolgálatokról, amelyek elérhetők a Mária utcában: az esketés, elsőáldozás, bérmálkozás, gyóntatás, szentségimádás, temetés, betegek kenete, miseszándékok, keresztelés. Információkat ad a templom Úti Boldogasszony elnevezésű urnatemetőjéről.

Bemutatja az aktív és sokszínű közösségi életet, a templom különféle csoportjait a hittancsoporttól a jegyeseken, családosokon, több karizmatikus csoporton át a laikus csoportokig, amilyen a Keresztény Élet Közössége, a Karitász vagy az angol nyelvű közösség.

Felvillant néhány arcot: Rónaszéki Tamást, a Musica Sacra kórus vezetőjét, és a közösségben is megjelenő önkénteseket.

Nem utolsó sorban beszámol az intézmény pénzügyeiről, a támogatási lehetőségekről.

Aki szeretné a kezébe is venni az ingyenes kiadványt, keresse a könyvesbolt melletti kínáló állványon!

A Jézus Szíve Templom honlapja