„Kultúránk egyik meghatározó jellemvonása a nők helyzetének jelentős változása. Látjuk-e, hogy mi történik? Halljuk-e azokat, akik erről beszélnek?” – A Szív májusi száma nőket, a nőiséget állítja középpontba. Lukács János főszerkesztő bevezető írása:
„Hogy nem vettem ezt észre? Ott volt az orrom előtt, mégsem láttam!” – Gyakran halljuk így bosszankodni ismerőseinket, miután végre megkönnyebbülten megragadják szemüvegüket vagy más elveszített munkaeszközüket. Ritkább, de kiváltságosabb pillanatokban a tudományos kutatások terén is hasonló szavak kísérik egy-egy új eredmény megszületését. Személyes utunkon tett önismereti felismeréseink örömét is meg-megzavarja némi mérgelődés: miért tartott ilyen sokáig, míg erre rájöttem? A késlekedés oka sok esetben több mint meglepő: nem az volt a baj, hogy túl keveset tudtam, hanem inkább az, hogy túl sokat véltem tudni! „Itt biztos nincs”. „Ez lehetetlen”.
Kultúránk egyik meghatározó jellemvonása a nők helyzetének jelentős változása. Látjuk-e, hogy mi történik? Halljuk-e azokat, akik erről beszélnek? Nem gondoljuk-e, hogy mindent tudunk már, és készek vagyunk-e új szempontok befogadására? Ha igen, mi lesz a korábbi szemléletmódunk értékeivel? Mi történik, amikor nők teszik fel maguknak a korábban elsősorban férfiaknak fenntartott kérdéseket? Hogyan vegyülnek női hangok a korábban férfiak számára fenntartott beszélgetésekbe? Lapszámunkban (három évvel ezelőtti) „férfi számunk” kiegészítéseként női hangoknak adunk teret.
Témánk kétségkívül kiforratlan; nyugtalanítóan kemény viták között kalauzol. Ferenc pápa a tőle megszokott, néha már zavarba ejtő határozottsággal ítéli el a divatos nézeteket, amelyek a „nők emancipációját” okolják kortárs kultúránk egyes visszás jelenségeiért. A női test kereskedelmi felhasználását – amikor béranyát, reklámhordozót vagy szexuális tárgyat látnak benne – a férfi sovinizmus megnyilvánulásának tekinti. Azt írja, hogy a nők mozgalmaiban meg kell látnunk „a Lélek munkálkodását a nők méltóságának és jogainak világosabb felismerése érdekében” (Amoris Laetitia 54), mert segíthetnek „túljutni a diszkrimináció régi formáin”. Hallani sem akar ugyanakkor a férfi és a nő közötti különbségek elmosásáról. A pápa tehát ugyanúgy vív az eltúlzott férfiközpontú szemléletmód, mint a szemellenzős feminizmus ellen. Célja alapvető értékeket kiszűrni és elismerni egy könnyen zavarossá és ideologikussá váló gondolkodásmódban, méghozzá úgy, hogy az eredmény ne élettelen szürkeség legyen, hanem a különbség ragyogóvá váljon, férfi és nő pedig különbözőségük örök feszültségében váljon Isten szép és hiteles képmásává.
