A Szív februári számának témája az álom, és mindaz, ami ennek a jelentéskörébe tartozik, így a sokszor megkérdőjelezett utópia is. Pierre Rabhialgériai származású, Franciaországban élő mezőgazdász, filozófus, író azt mondja, hogy szerencsére vannak utópiáink, amelyek segítségével túlléphetünk mai illúziókra épült és az élettel szemben erőszakos világunkon. Szilvay Gergely interjúja:
Pierre Rabhit agroökológiai módszereinek sikere arra indította, hogy különböző afrikai országokban terjessze az agroökológia területén szerzett felismeréseit és a föld szeretetét. Több mint harminc éve annak szenteli az életét, hogy visszaadja a legszegényebbek önellátó-képességét, előmozdítsa az ember és a természet kapcsolatának harmonikus átalakulását, valamint elterjesszen egy új életszemléletet, amelynek tömören a „józan mértékletesség” nevet adta.
Mikor lett az ökológiai rendszerek témája olyan fontos az ön számára?
Húszévesen, amikor úgy döntöttem, visszatérek a földhöz. Szakmai gyakorlaton voltam, és rengeteg gyomirtót használtak ott, ahol dolgoztam. Voltak, akik lebénultak és megvakultak ezek miatt. Kérdés sem volt számomra, hogy ez nem mehet így tovább, így fordultam a makroökológia felé és váltam életpártivá.
Számos kezdeményezés és siker kapcsolódik a nevéhez. Miben áll módszerének a lényege?
A módszer lényege a humanizmus, az élet tisztelete, együttműködés az élettel. Úgyszólván kivétel nélkül ezt tanítják a vallások is. A teremtés Isten műve. Minden vallásnak nagyon szigorúnak kellene lennie az élet tiszteletét illetően. Minden vallásnak ökológiainak, zöldnek kellene lennie, mert ami ma folyik, az Isten művének a megszentségtelenítése.
Külön kiemelkedő fejezet az életében számos kolostor gazdálkodási rendszerének a megalkotása. Miért tartanak igényt az ön módszereire különösen is a kolostorok?
Ők kértek fel. Franciaországban egy ortodox kolostor 60 hektáros területre tett szert és megkérdezte, miként tudná ezt megfelelően művelni. Amellett, hogy bort készítenek és gyümölcsöt termesztenek, ökológiai mintagazdaságot szerettek volna. Egy buddhista kolostornál is voltam tanácsadó, Algériában pedig egy muzulmán közösségnek segítettem. A közös nevező ezek közt a kolostorok közt a teremtés tiszteletben tartása.
Törekedne egy új társadalom felépítésére. Nem tart attól, hogy az emberek ragaszkodnak a megszokott életmódjukhoz, és nehéz őket tömegesen rávenni egy ilyen váltásra?
A képek, amiket látnak a tévében vagy bárhol, azt mutatják, hogy az ember rendkívül erőszakos, az élettel szemben is. Ha nem változtatunk ezen, elpusztítjuk magunkat. Nem csak az ember és ember közt van ellentét és háború, hanem az ember és a természet közt is. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem isteni perspektívában cselekszünk. A szeretet az, ami mindent megváltoztathat. Az ellenség szeretetének parancsa mutatja, hogy a szeretet mennyire cselekvő kell legyen. Elég lenne ezt komolyan venni, és meg lennének oldva a problémáink.
Ma Magyarországon a biotermékek luxuscikknek számítanak az áruk miatt. Egy hétköznapi városi ember, aki plázákban és szupermarketekben vásárol, hogyan tudja megtenni az első lépéseket az ön által ideálisnak tartott életmód felé?
Már ott kezdődik a probléma, hogy a városi emberből indulunk ki, aki foglya egy rendszernek, egy földön kívüli élőlény, nincs kapcsolata a földdel. Kérdés, hogy mennyire van tudatában, hogy az egészségére nézve nagy hatással van az, hogy mit eszik meg. Ha tudatosítja ezt, akkor a fölöslegeset csökkenti az életében, és a lényegesre koncentrál. A legfontosabbá az kellene, hogy váljon az életében, hogy milyen táplálékot ad magának és a gyermekeinek. Ha ezt megérzi, prioritásként fogja kezelni. A testünk szent, és nem szabadna bármivel szennyezni.
Sok városi folyamatosan figyeli, milyen hozzávalókból állnak a vásárolt ételek, például milyen „E”-k vannak benne. Úgyszintén hódít a wellness, az egészségipar, és sokan sportolnak. De mintha mindez mégsem lenne azonos azzal, amit ön hirdet.
A testünk a járműve a többinek, a lelkünknek és a tudatunknak. Víz vagyok, de föld is vagyok, és a csontjaim révén ásvány vagyok. Nem elválasztott vagyok a természettől, hanem a része vagyok, benne vagyok.
Mit kezdünk azzal, hogy a kereszténységben az ember a teremtés koronája, és uralma alá hajtja a világot?
Ez szörnyű tévedés, mert ez így nem működik. Az életet nem azért kaptuk, hogy uralkodjunk, hanem hogy gondját viseljük és továbbadjuk.
Tokióban negyven millióan laknak, és még számos ilyen hatalmas metropolisz van a Földön, a kisebb városokról nem is beszélve. Az emberiség többsége már városokban él. Hogyan lehetne visszavezetni mindenkit az ön által ideálisnak tartott életmódhoz? Nem utópia ez?
Persze, ez utópia. Szerencsére vannak utópiák! Egy mentális struktúrát fogadunk el valóságként, pedig nem ez a valóság. Azt kell látnunk, hogy amit mi realitásnak tekintünk például a városokkal kapcsolatban, az egy illúzió. Ebben az illúzióban nem lehet élni, és ki kell lépni belőle. Nincs urbanizációs megoldás, mert az urbanizáció maga a probléma.
És ha magunktól nem tesszük meg a szükséges lépéseket, akkor összeomlik a „rendszer”?
Az embereknek nem lesz munkája és ennivalója, a kétségbeesés és az erőszak lesz rajtuk úrrá.
Hanyatlik a nyugat?
Igen. Nem egy spirituális civilizációban élünk, hanem materialistában. Növekszik az igény a szorongást és lelki nyomort csökkentő szerekre, ez mutatja, hogy óriási a kétségbeesés a nyugaton, és ezzel párhuzamosan növekszik az erőszak. Ez nem vezet sehová. A társadalom nem együttműködésen alapul, hanem inkább pokol.
