Szent Mihály és Szent Rókus Közösség

A Szent Mihály Közösség tagjainak lelki és testi egészségét segíti. A lelki egészség ápolására a szemlélődés, megosztás és ima szolgál, míg a testi egészséget lazító, egészségőrző tornával, mozgással erősítik, mindez együttesen pedig igazi közösséggé formálja a csoportot. Szeptembertől június közepéig keddenként 11 órakor, valamint szerdánként 17 órakor találkoznak. Az imarészt Vargha Zsolt, nyugalmazott plébános, a tornát Belényi Katalin vezeti.

Kristálypalota

Nyílt titkot szeretnék bevezetésként elárulni Neked: Isten, emberi értelemmel fel nem fogható, de végtelenül szeret Téged. Hiszen azért születtél meg, mert elképzelt, elgondolt, és boldog, örömteli életre szánt. Csak a szíved közepét, a csodálatos kristálypalotát (avillai Szent Teréz) tartotta fenn önmagának, és Te oda bármikor bemehetsz, és nem találsz ott semmi mást, csak Szeretetet, Örömet, Békét, tiszta Fényt, vagyis Őt. Hiszen ahol Krisztus van, ott az Atya és a Szentlélek is, természetesen Édesanyjuk, Szűz Mária, és kísérete: „az angyalok, a szentek…” szóval a teljes valóság, a teljes boldogság.

Aki azt mondja, hogy nem ér rá imádkozni, vagyis Istennel együtt lenni, azt sajnálnunk kell, mert egyértelmű, hogy a legfontosabbat a feleslegestől nem tudja megkülönböztetni. Bizonyára TV, számítógép, mobil… belefér az idejébe, csak az igazi öröm nem.

Mi azonban részesülünk a legcsodálatosabb  ajándékból: a szentmisén veszünk részt, befogadjuk, kérjük Krisztus testét – természetesen rendszeres szentgyónás mellett – és nagyon hálásan köszönjük a világ legnagyobb ajándékát.

Sokan a szentmisén kívül is leülnek a templomban az Oltáriszentség elé, és máris tapasztalják Isten kegyelmét, sugárzó szeretetét.

Mások otthon, csendben, esetleg gyertyafény mellett érzékelik Isten szépségét, szeretetét, örömét, és kapnak választ kérdésükre, problémáik megoldására.

A Szent Mihály és Szent Rókus közösség is az imádság útját járja. Közös tornánkkal erősödik a közösség, az ima Istenhez vezet.

A közösség, az együttlét, a közös ima nagy segítséget jelent  Istenkapcsolatunk kialakításában, fejlesztésében, hiszen „ha ketten-hárman összejöttök…köztetek vagyok” – mondja az Úr.

Ezek a „módszerek” nem mondanak ellent egymásnak, sőt, segítenek minket Isten, a teljes öröm felé vezető utunkon.

Röviden a lelki lépegetésről próbáltam szólni, de az ember nemcsak lélekből, hanem testből is áll.

Nem közömbös, hogy

  • helyesen lélegezzünk, a tüdőt mennél jobban használjuk ki, hiszen az egész szervezet működése nagyban függ ettől
  • gerincünket, ízületeinket, izomzatunkat, idegeinket, emésztőrendszerünket, szemünket, fülünket;
  • koncentrációs készségünket a lehető legjobb formába hozzuk, hogy tényleg a legfontosabbra tudjunk figyelni.

 

Megemlítem, hogy tanulunk pihenni, esetleg még elaludni is.

Nem sok, heti 1,5-2 órát töltünk így együtt.

Szent Mihályt és Szent Rókust kértük meg közösségeink „odaátról” való támogatásával. Ők Isten erejével, gyógyító szeretetével támogatnak minket.

Aki szívesen jönne közénk, szeretettel várjuk kedden 11, illetve szerdán 17 órakor.

 

Elérhetőségek

Vargha Zsolt atya: 06204216831