Jubileum avagy lehet a hitre nevelni?
Éppen száz éve, 1915. szeptember 3-án vehették kezükbe a korabeli olvasók A Szív első számát. Az új lap – mely A Jézus Szíve Szövetség heti értesítője alcímet viselte – meghökkenést keltett. – Lukács János ünnepi beköszöntője A Szív szeptemberi számában, amelynek központi témája a nevelés, a hitre nevelés:
A magyar jezsuitákhoz akkoriban már több kiadvány kötődött, köztük a hasonló című Jézus Szíve Hírnöke. Az első világháború idején éppen elég gondot jelentett a meglévő lap fenntartása is, nemhogy egy új indítása. A római jezsuita rendi központ nem is hagyta kérdés nélkül Bíró Ferenc alapító főszerkesztő merész kezdeményezését: „miért ez az új folyóirat és mi végre alapították?” S mennyivel inkább óvatosságra adott volna okot, ha bárki előre látja a következő évtizedeket. Az első világháború. A proletárdiktatúra. Trianon. Gazdasági fellendülés és világválság. A második világháború baljós előjelei és felfoghatatlan borzalmai. A „népi demokrácia”, 1956, kivándorlások, megtorlások, majd a puhának mondott diktatúra, 1989 szédületes eseménysora. Az ezredforduló, az anyagiasság, a szekularizáció, a virtuális világ, az olvasási kultúra hanyatlása, a kapkodva enyhülést kereső spirituális éhség.A Szívújság friss példányai mindeközben újra és újra napvilágot látnak, jelezve a tág horizontot átfogó és mégis gyakorlatias lelkiség iránti nem szűnő igényt.
A jubileum nem pusztán világunk szédítő változásaival szembesít, hanem lapunk tartalmi és stílusbeli átalakulásaival is. Rendünk egyik barátjának csípős megjegyzését idézve: „Régen a jezsuitáknak válaszai voltak, ma inkább kérdései”. Való igaz, hogy lapunk első évtizedeinek egyes kijelentéseit mai szemmel nézve túlzottan fekete-fehérnek látjuk. Ezeket ma nem tudnánk vállalni. De világunkban talán nem is elsősorban a válaszok hiányoznak, hanem inkább a kérdezés bátorsága. Válaszokat átvehetünk másoktól, de a kérdéseinknek magunkban kell fakadniuk. Hol a helyem a világban? Hogyan értsek jelenségeket, ha hittel szeretném érteni? Mit tegyek? Ha látom is, miben volna jó változnom, történhet-e még valami? Mit kér tőlem most az Úr? Hogyan keressem Istent? Lapunk új számait szerkesztve jól tudjuk, hogy válaszokra ma is szükség van. Nap mint nap érezzük az érthető és tiszta beszéd utáni szomjat. De bizonytalankodó korunk, zaklatott szívünk és értelmünk mintha egyszerre igényelné és ejtené ki kezéből a kész válaszokat. Szeretnénk ezért olvasóinkhoz társul szegődni igazi kérdéseik felkutatásában is. A tolakodó problémák között felismerni azokat, amelyekre tényleg választ szomjaznak. Személyes hivatása és küldetése betöltéséhez mindenkinek olyan válaszokra lesz szüksége, amelyek a szívét is megdobogtatják. És tanulnunk kell azt is, hogy hogyan fakadnak válaszok abból a Forrásból, amit lapunk alapítói és névadói Jézus Szívében fedeztek fel. Húsz, harminc, ötven, száz év múltán is gyakorolhatjuk a kérdés-felelet játékot, amelyben Isten szavát nem harsogjuk túl, és néha meglepve kapjuk fel a fejünket: „ez jó kérdés volt!”
Szeptemberi számunk témája a nevelés, a hitre nevelés. Tanárok, nevelők, papok, s velük szülők, diákok kezdenek új tanévet. Ha magukra maradnának küzdelmes és szép helytállásukban, nemcsak ők gyengülnének meg, hanem mindannyian veszítenénk. Hiszen közös felelősségünk, és személyes életfeladatunk része, hogy már megtalált értékeinket saját személyünkön átszűrjük és meggyőződéssé változtassuk, miközben továbbadjuk az utánunk következőknek. Ha válaszainkat kevésnek gondoljuk is, azért ne becsüljük le őket. Kérdéseink mentén pedig bátran elindulhatunk. A Forrás korántsem apadt el.
Szerkesztő: Kóczián Mária
