…De így együtt: dél-amerikai barokk – ez igazi kuriózum.
BORDA MÁTÉ reflexiója
Sylvia Leidemann, avagy magyarosan: Leidemann Szilvia, ezen a kontinensen, közelebbről Argentínában született és nőtt föl, magyar szülők gyermekeként. Magába szívta a latin-amerikai és a magyar kultúrát, zenét, nyelveket. A budapesti argentin nagykövet az estre küldött üzenetében vándormadárhoz hasonlítja, aki Délről évről-évre visszatér Magyarországra, és minden alkalommal valami zenei csemegét hoz magával.
E különlegességek fő forrása egy mintegy 4 ezer kottát felölelő lelet, amelyre Hans Roth svájci építész bukkant az 1980-as években, amikor a chiquitosi missziós templomok restaurálását végezte. A többé-kevésbé épségben megőrződött kottalapok a jezsuiták 17-18. századi dél-amerikai missziójának világába engednek bepillantást. A fellelt zenei corpus tartalmaz miséket, zsoltárokat, antifónákat, himnuszokat, valamint hangszeres darabokat, például szonátákat, versókat és partidákat.
Sylvia Leidemann elmondása szerint a páterek térítő munkájában kiemelt szerepet játszott a zene. Az akkori európai kortárs zenét, a barokk muzsikát magukkal vitték a távoli kontinensre, hogy ott a missziós célok szolgálatába állítsák. A művek részben lejegyzett formában kerültek Dél-Amerikába, de az atyák fejében és szívében is bizonyára sok európai dallam érte el a kontinenst. Az őslakosoknak megtanították a hangszerek készítését és az azokon való játékot, sőt a zeneszerzés fogásait is továbbadták az erre fogékonyaknak – ez nyilván úgy volt lehetséges, hogy a jezsuita szerzetesek korábban maguk is alapos zenei képzésben részesültek Európában. Így a behozott nyugati darabok mellett a dél-amerikai misszió új műveket is termett, mind a szerzetesek, mind a helyiek jóvoltából. A szerzők azonban a legtöbbször ismeretlenek, hiszen nevük fennmaradásánál fontosabbnak tartották Azt, akit a darab dicsőített, és a közösséget, amelyet szolgált. A legfontosabb szerző, akinek neve mégis fennmaradt, az olasz muzsikus, Domenico Zipoli (1688-1726), aki a jezsuiták anyatemploma, a római Il Gesù nagy presztízsű orgonista-posztját hagyta ott azért, hogy maga is jezsuita legyen és a dél-amerikai misszióhoz csatlakozhasson.
Ennek a korszaknak a lenyomata tehát az a lelet, amellyel Sylvia Leidemann évtizedek óta foglalkozik. A kottákat ugyanis nem volt elég megtalálni, a legtöbb darab rekonstrukcióra szorult. A magas páratartalom miatt sok papírlap erősen sérült, olykor csak egyetlen szólam látható tisztán. A művek helyreállításához a barokk zene anyanyelvi szintű ismerete, és egy jó adag kreativitás is szükséges lehetett. Munkája azonban nem ért véget itt, hiszen nemcsak zenekutató, de aktív előadóművész is. Encuentros (Találkozások) nevet viselő vokális együttese mellé korabeli barokk hangszereken játszó zenekart toborzott, hogy újra életre hívja ezeket az évszázados műveket. Törekvéseiben egy sor támogató állt mellé, köztük a Párbeszéd Háza, mellyel évek óta együtt dolgozik. A közös munka gyümölcse és immár kézzel fogható eredménye az idén tavasszal rögzített lemez, amelynek bemutató koncertjét most hallhatta a Párbeszéd Háza közönsége.
A megtelt díszteremben Sylvia Leidemann a piaristák által kölcsönadott hordozható kis orgonán kísérte a színpad hátsó részén ívben felállt énekkart és az előttük helyet foglaló zenekart. Az első sorokban ülők megcsodálhatták a gyönyörű barokk hangszereket, köztük a korabeli gitárt és hárfát, a támasztóláb nélküli barokk csellót. A koncerten válogatás hangzott el a lemezre vett anyagból. A partida-sorozatból felcsendült az erősségről, a januárról, a rózsáról, a színekről, az Amerikáról, az ólomról és a körtéről szóló rövid darab, dicsőítve a teremtés rendjét, amelyben mindennek megvan a maga helye és szerepe. A műsorban a partidák egy gyászmise tételeivel váltakozva követték egymást, összefonva a profán és az egyházzene szféráját. A Zipolinál egy generációval később élt rendtárs, Bernard Havestadt által komponált egyik egyházi ének is elhangzott, melynek különlegessége, hogy szövege a helyi mapudungún nyelven íródott. Záró darabként a Szűz Máriát dicsőítő Regina caeli (Antiphona in tempore paschali) című művet hallgatta meg a közönség, a házigazda Sajgó Szabolcs atya javaslatára felállva, megemlékezvén arról, hogy a Párbeszéd Háza épületében egykor a Mária Kongregációs Otthon működött.
A hangverseny után Sajgó atya felhívta a színpadra Sylvia Leidemannt, aki többek közt arról mesélt, hogy a feltárt dél-amerikai anyagban talált egy olyan művet, amelyet Magyarország királynőjének – feltehetően Mária Teréziának – ajánlott az ismeretlen szerző; talán épp egy magyar jezsuita, hiszen hazánkból is érkeztek páterek Latin-Amerikába. A felfedezett zenei anyag egyes részletei egyébként kutatásai alapján hasonlóságot mutatnak a magyarországi barokk zenével, így például Esterházy Pál kantátagyűjteményének, a Harmonia caelestisnek bizonyos dallamaival.
Az élmények megosztására végül egy agapé adott lehetőséget, ahol a közönség a zenészekkel is megismerkedhetett.
