Az Uránia mozi adott otthont tegnap este az Ignác című film premierjének. Az alkotók elsőként a világon próbálkoztak azzal, hogy Loyolai Szent Ignác életét mozgóképre vigyék.
Vajon miért ez a késlekedés? Az egyháztörténet legjelentősebb szentjeit újra és újra próbálják filmen is bemutatni, Assisi Szent Ferenc, Szent Johanna a legnépszerűbbek ebben. Szent Ignác életének első szakasza is kifejezetten regényes, és mindenképpen regényesen bemutatható: A pamplonai hős katona, megtérésének szenvedélyes fordulata, manrézai remetesége, jeruzsálemi zarándoklata, visszatérése hazájába, az inkvizícióval való fenyegető találkozásai, és akár még párizsi évei is, amikor maga köré gyűjti „barátait az Úrban”, Fáber Pétert, Xavéri Szent Ferencet, római utazása, a rend megalapítása is izgalmas fordulatokat rejtenek. Azonban élete utolsó másfél évtizede már kevésbé kívánkozik filmre: Rómából ki sem mozdulva végzi el az „aprómunkát” rendje alapítása és gyarapítása körül. Ignácot nem legendák övezik, inkább az az eltökéltség kelt bennünk csodálatot, ahogy a semmiből néhány évtized alatt egy elképzelhetetlenül gyorsan fejlődő, az egyház munkájában hatékonyan részt vevő rendet alapított. A háttérben pedig ott van lelkigyakorlatos könyve – aminek tapasztalata nélkül nem tudta volna véghezvinni mindazt, amiben végül is sikeres lett ő is és rendje is.
A Fülöp-szigeteki jezsuiták filmstúdiójában bölcsen úgy alakították az Ignácról bemutatott alkotást, hogy az a szent életét pamplonai sebesülésétől az inkvizíció előtti megjelenéséig, az eretnekség vádja alóli felmentéséig tart – s még így is elhagytak egy hosszú epizódot: a jeruzsálemi zarándoklat történetét. Bizonyára azért, mert ez az utazás önmagában megérne egy filmet – talán szét is feszítette volna ennek a műnek a kereteit. Mert minden regényessége mellett is az alkotók célja elsősorban mégsem az volt, hogy az akciófilmnek titulált mozi minél izgalmasabb és látványosabb legyen. Sokkal inkább azt a folyamatot követték nagyon érzékenyen, ahogy a forróvérű, lovagi dicsőségre, hölgye elismerésére vágyó, s közben élvezetekben elmerülő baszk nemesből mélységekben, szörnyű testi-lelki szenvedésekben kiformálódik az újkor legnagyobb hatású rendalapítója, akit halála után alig több mint fél évszázaddal szentté avatott az egyház.
A film nagy erénye, hogy ezt a folyamatot hitelesen és mégis közérthetően láttatja – s ebben Ignác visszaemlékezéseire, A Zarándok elbeszélésére is támaszkodik. Megmutatja azt, amire minden keresztény ember vágyik: Ignác nem egyszerűen „megváltozik” vagy „átváltozik”, hanem kibontakozik benne az a személy, akinek őt Isten valójában megteremtette. Az, akiben megszületik az elfogadó szeretet a Teremtés iránt, aki el tudja fogadni, hogy Isten formálja őt, alakítja az életét, s aki tisztában van azzal, hogy Isten nem csak rajta kívül munkálkodik, hanem benne is, vagyis az ember akarata, szándéka, döntései is közrejátszanak ebben a formálódásban. Ez a szemlélet az, ami a Lelkigyakorlatokban megjelenik, s ez az, ami miatt annyira szokatlannak találták saját korában, s legyünk őszinték: sokan még ma is gyanakodva fogadják. Gyanakodva, mert nehéz vállalni azt a felelősséget, hogy végső soron mi alakítjuk az életünket – Istenben, aki amellett, hogy végtelenül nagyobb nálunk, mégis a fiainak, barátainak fogadott bennünket Jézusban.
Sok szépséggel is megajándékoz bennünket a film. A spanyol tájban a Teremtés ragyog fel, s ugyanígy az emberi szépségben is: Ignácot egy harmonikus szépségű fiatal spanyol színész (Andreas Muñoz) alakítja, akinek az arca, tekintete szinte valószerűtlenül átszellemültté válik Ignác megtérésének jelenetei során – anélkül, hogy azt a néző hiteltelennek érezné. És természetesen – kosztümös filmről lévén szó – bizony a jelmezek, díszletek, kellékek szépsége is lenyűgöző. De ez sem idegen Ignáctól, hiszen lelkigyakorlatozóinak fél évezrede tanítja, hogy a világra a maga szörnyűségében – a film ezt is megmutatja a pamplonai ostrom, Ignác testi és lelki szenvedési során, – és szépségében is rá kell tudnunk nézni, s végső soron így születik meg bennünk a Teremtés dicsérete – ami Ignác lelkigyakorlatainak befejezésében a Szemlélődés a szeretetről himnikus imájában jelenik meg.
Ajánljuk a filmet azoknak,
- akik érdeklődnek a jezsuita lelkiség iránt.
- akik soha nem értették, hogyan lesz egy katonából szent.
- akik szeretik a fordulatos és látványos történelmi filmeket.
- akik eddig azt gondolták, hogy a szentek unalmasak, s annál csak egy unalmasabb dolog van: a szentek élete.
Ignác (Ignacio de Loyola) mb. Fülöp-szigeteki-spanyol akciófilm, 118 perc, 2016. Írta és rendezte: Paolo Dy. Szereplők: Andreas Muñoz, Javier Godino, Julio Perillán. Forgalmazó: Magyar Jezsuita Rendtartomány
A filmet az országos premier előtt vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház május 1-jén és 3-án. Részletek itt.
