Hencida Néptáncegyüttes

Közösség, tánc, barátok, szórakozás, értékteremtés, jókedv…

Mindez már több mint 10 éve kezdődött, mikor a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumból néhány Budapestre költöző jó barát – hogy folytatódjanak közös élményeik – elkezdett összejárni táncolni. A rendszeressé váló táncpróbák vonzották az újabb fiatalokat (jöttek a barátok, és a barátok barátai…) és a közösen eltöltött idő termékeny talajává vált az újabb és újabb programoknak, ötleteknek. Ahogy mindig is mondtuk: “a Hencida az, amit mi beleteszünk”. Itt munka és szórakozás összekapcsolódik, melyből mindenki nemcsak kiveszi, de bele is teszi a maga részét. Erre a lelkes, önkéntes munkára épül egyesületi tevékenységünk. Miközben saját közösségünket építjük, szerzett élményeinket igyekszünk továbbadni a szélesebb közönség számára is.

Heti rendszerességgel tartunk táncpróbákat a régebbi múltú “senior” és a pár éve indult “junior” csoportban. Félévente tréninghétvégéken fejlesztjük magunkat. Minden nyáron egyhetes falumissziós tábort szervezünk. Saját táncháztartó képzést állítottunk össze az utánpótlásért. Havi rendszerességgel tartunk nagy létszámú, a tánctanítást előtérbe helyező táncházakat. Az utóbbi években tábort szervezünk kisgyermekes családok számára. Egyéni megkeresésre tartunk gyerekprogramokat, táncházakat. Ha nincs zene: eszünk, iszunk, kirándulunk… együtt vagyunk.

A Hencida Népművészeti Egyesület barátainknak a közös, zenés, táncos szórakozás, a közösségi élmények és programok széles tárházát, vendégeinknek pedig kulturális örökségünk megismerését, a szabadidő tartalmas eltöltésének lehetőségét nyújtja már évek óta. Fiatalos, lendületes, önszerveződő tevékenységének sikere igazolja az összetartó kisközösségek megtartó erejét. Ahol megfordulunk, ott bekapcsolódunk, oda életet hozunk… s gyakran kérdezik: “Ugye jöttök máskor is?” Ahogy egyik falumissziós táborunkban a község lelkésze írta:

“Eredetiséget, egyszerűséget és szeretetet tanulhattunk tőluk…”

Ezt az élményt szeretnénk virágoztatni belső életünkben és azon túl is: minél szélesebb körben.