Hajdufy Zsuzsanna – A Látogató

Bronz, 18*15 cm

„A mű rövid ismertetése magába foglalja annak spirituális vonatkozását is:

A Látogató című plasztika egy angyalt ábrázol. Az angyal gondterhelt, ám szándékaim szerint szeretetteli arckifejezéssel nézi a földi világot, különösen bennünket, embereket… Figyelni jött, felügyelni… Óvni, vigyázni a – – jóságot-, vigyázni a keresztény  értékrend adta jóságot, ugyanakkor  szomorúsággal és aggodalommal tölti el  a bűn egyre erősödő jelenléte,  az  – összemberi – értékrend mérhetetlenül negatív változása, akár végletes bajba sodrása annak a bolygónak, amely valaha maga a Paradicsom volt.” Hajdufy Zsuzsanna

***

A hét „bónusz-képe”:

ESZMÉLÉS

Bronz, 10*15cm

„A mű címe Eszmélés, a tápláló közegből

kibontakozó  ÉLET szimbolikája.

Spirituális értelemben többféle asszociációra hív a szobor üzenete, amelyben a – Magvető – példázatán, de a – Mustármag – szimbolikáján keresztül is, egészen az anyáméh éltető közegének felismeréséig  juthatunk, ám  teljes elvonatkoztatásban az odaadó, lélekkel teli körülmények  HIT-re gyakorolt hatását igyekszik kifejezni, amelyből mindannyiszor csakis az élet csodái fakadhatnak.” Hajdufy Zsuzsanna