A fának fontos szerepe van a mitológiában, a néprajzban. A teológia, a művészetek is élnek szimbolikájával. Számos tárgy, pl. hangszer alapanyaga. A fotoszintézis során oxigént termel, ami élteti az embert, az élőlényeket. Egy fa szép, zöldje megnyugtatja a szemet és a lelket. – A Szív áprilisi száma körüljárja, hogy mi mindent jelent a fa – valóságosan és szimbolikusan.
Ajánlónkban Hekler Melinda Czeizel Endre hajdani munkatársával, Bárdossy Péter családfakutatóval készült interjúból idézünk:
A családfakutatás divatos dolognak számít mostanában Magyarországon?
– Igen, de most sem mindenki kíváncsi a gyökereire, sokan nagyot néznek, amikor elmondom, hogy családfakutató vagyok, és nem is gondolják, hogy ebből meg lehet élni. De egyre többen érdeklődnek a családjuk története iránt. Ennek a fellendülésnek az egyik oka, hogy családtörténeti szempontból sok anyag felkerült az internetre. Korábban a legtöbb adat képként volt fenn, és egy amatőr kutató nem sokra ment vele, nehézkes volt a kutatás. Mára a képek nagyobb részét digitalizálták, azaz név szerint lehet közöttük keresni. Ez az újdonság futótűzként terjed az emberek között a közösségi médiának köszönhetően, és sok amatőr kutató is lelkesen nekilát a saját családfája kutatásának. Én azoknál jövök képbe, akiknek nincs erre elég idejük, energiájuk, és inkább megbíznak egy hivatásos kutatócsoportot a szálak felgöngyölítésével.
Egy lelkes amatőr meddig tud visszamenni az időben egy ilyen kutatás során?
– „Csak” a XIX. század elejéig lehet eljutni, szerencsés esetben. Az anyakönyvi forrásokat vezető papok és lelkészek nem mind tudtak tökéletesen írni, sokszor már alig láttak, félrehallották az információt, olvashatatlanul és latinul írták fel a neveket. Néha egy-egy latin nyelvű, cikornyás írás felett konzíliumot kell tartanunk. Tehát egy amatőr kutató egy bizonyos kor után könnyen elakad.
Ezek szerint nemigen szerették az egyháziak ezt az adminisztratív feladatot…
– A bürokrácia kényszerítette erre a papokat, és ők nem azért választották a hivatásukat, mert könyvekbe szerettek volna neveket írogatni. Az anyakönyvezés az ellenreformáció egyik fontos lépése volt. A vastag anyakönyvekben a keresztelést, az esketést és a temetést kellett dokumentálni. Ezt a statisztikát a reformátusok és a katolikusok egyaránt vezették, de nem a személy volt a lényeges benne, hanem a mennyiség. Voltak néha ellenőrzések is, ilyenkor egyházlátogatási jegyzőkönyvek készültek. Sokszor láttuk kutatásaink során, hogy írásban megintik a papot, mert nem jól rögzítette vagy nem azonnal írta be a könyvbe az eseményeket. Nagyon sokszor előfordult, hogy hetekkel később emlékezetből felidézve kerültek a könyvbe az adatok. Így fordulhatott elő többször is, hogy egy fiút Mihályként kereszteltek, Mátyásként házasodott, és Mátéként halt meg.
A teljes interjú A Szív április számában olvasható, amely már kapható az újságárusoknál, ill. megrendelhető – digitális formában is – a Jezsuita Könyvek oldalán.
