Június 14-e óta a magyar válogatott sikerei óriási örömet szereztek a szurkolóknak, nekünk, magyaroknak. Minden egyes meccs után egyre nagyobb békés népünnepély színhelye lett Budapest és az ország más nagyvárosai, települései is. A portugál-magyar meccs előtt ökumenikus imát tartottak a hívő drukkerek Lyonban, és sokan imádkoztak a csapatért itthon is. Különböző keresztény honlapok írásaiból idézünk:
„Lám, mennyit ér a vezetők iránti, kiérdemelt bizalom! Az Eb-kijutás két kulcsfigurája két olyan játékos volt, akikre az előzőleg sikertelen futballvezetői garnitúra ténylegesen legyintett, aztán mind Kleinheisler László, mind Nagy Ádám játéka éppen olyan örömforrás, amilyenre a következő napokban is számítunk: jó cselek, szép elfutások és küzdés a képességek végső határáig. Ezt tanultuk meg értékelni Dárdai Páltól és Bernd Storcktól.”
Bucsy Levente: Foci-Eb: még el sem indultunk, máris nyertünk/ Magyar Kurír
„És mégis, történt valami váratlan. A mélyponton megjelent Dárdai Pál, a megfelelő – és elhivatott – ember a feladatra, majd a profizmusában is emberi Bernd Storck, és a csapat látványosan kezdett úgy kinézni, ahogy egy valódi csapat, egy közösség, ahol alapvetően mindenki ugyanazt akarja, egy célja van: küzdeni a győzelemért. A hangsúly itt a küzdelmen van. Mert ha valaki küzd, az önmagában érték, és persze, nem mondom, hogy mindegy is a győzelem, de az elmúlt hét szurkolói lelkesedését látva, a magyar közönség hálás azért, amit lát, örülni tud annak, amit kap. Ez az igazán forradalmi abban, ami történik.”
Kóczián Mária: Na de miért pont a foci?/ talita.hu
„Az emberi élet számtalan területén hasznosíthatjuk az elmúlt hetek tanulságait, amelyeket Gera Zoltánéktól tanulhattunk meg: a legfontosabb, hogy egy csapat mindig sokkal többet ér, mint sok-sok egyénieskedő ember: remélem mind a vallási, mind a világi életben dolgozók belátják, hogy ha a saját érdekeinket nézzük a közösség helyett, akkor abból nem lesz eredmény, de ha összefogunk, csodákat hajthatunk végre.
Ez a csapat megmutatja nekünk – bármi is lesz a következő mérkőzés(ek)en, hogy nem mindig az erősebb a jó, hogy érdemes küzdeni, hajtani. Hogy hiába van gyengébb képességű, ha van hited, csodákat tudsz elérni!”
Martí Zoltán: Tanuljunk ezektől a srácoktól!/ 777blog.hu
„Kívülről nézve tényleg úgy tűnhet fel, mintha valóban emberek tömegei hibbannának meg egy pillanat alatt egy focimeccs hatására. Ki így, ki úgy. Az viszont nyilvánvaló, hogy van valami mélységes érintettség itt, ami még azokat is bevonja az eseménybe, akik amúgy egész életükben nem néztek végig egy meccset sem.
Valóban elment a józan ész? Dehogy. Ugyan már. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy nemzeti alapú nemzetközi sportverseny az amúgy továbbra is meglévő kollektív identitások humanizált küzdelme. S az a szimpla tény, hogy a győzelem örömöt ad, a vereség meg gyászt idéz elő, pontosan jelzi azt a mély és meghaladhatatlan valóságot, hogy bizony a nemzeti identitások létét az emberiség történetének mai szintjén legalábbis nem lehet nem létezőnek tekinteni.”
Köntös László: Identitásfoci/ reposzt.hu
„Tegnap este a magyar-portugál 3:3 után a városban sétálva mindenütt ünneplő tömegek, legnagyobb részt fiatalok, összekapaszkodva, nemzeti szín az arcukra festve, magyar zászló a vállukon, teli a szájuk Ria-Ria-Hungária kiáltásokkal…
– Mennyire ki van éhezve az ország a közös alapjainkon, a megtartó értékeinkben való gyógyulásra – ez jutott eszembe. És hogy egy kis esemény mekkora közös erőket szabadíthat föl. – Add, mindenség Szülője, hogy mindez a tapasztalat, fölszabaduló energia valódi és maradandó forrása legyen mélyebb, közös megújulásunknak és ne folyjon el sörrel, borral, másnapokkal…”
Sajgó Szabolcs SJ Facebook-oldaláról
Szerkesztő: Kóczián Mária
