FESZTY MASA MŰVÉSZETI ÖNKÉPZŐKÖR
Az értékek teljes forradalmát éljük. A Vírus ránk és közénk telepedett. Mindent tarolni akar, testet, lelket, az „Isten templomát”… a szemünk világát, a katedrális égre nyitott ablakait.
Ezért most különösen fontosnak tartjuk, hogy tartóoszlopainkat
és a jelenben a „szépség koldusaiként” nem tágítottak a Templom mellől.
E mottóval hívjuk azokat, akik szeretnének csatlakozni az immár FESZTY MASA MŰVÉSZETI ÖNKÉPZŐKÖR név alatt összegyűlő kis csapathoz.
2013-tól kezdve, mint művészeti műhely, elsősorban a különböző művészeti korszakok tanulmányozásával, festéssel, rajzolással, agyagozással foglalkoztunk, minden
évben kiállítva az alkotásainkat.
A MOST kihívásait figyelembe véve, szeretnénk egy kicsit másként folytatni, elsősorban tanúságot téve Isten állandó jelenlétéről a művészeten keresztül. Képmeditáció,
művészetfilozófiai elemzés, művészi hitvallás, művészeti séták, és kisebb mértékben, de manuális alkotások is szerepelnének a programban. Ha a helyzet úgy kívánja, online is tudnánk folytatni a „munkát”.
Az elmúlt években a Párbeszéd Házában gyűltünk össze, havi két alkalommal, szerdánként, 18 órától, 20. 30-ig. Tehát egy alkalom 2 és fél órás volt, szerény tanfolyami díjjal.
Szeretnénk továbbra is e hagyomány szerint működni.
Jelentkezni az alábbi email címen lehet: orlovicsibolya@gmail.