A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A hét képe: Maczkó Erzsébet: ÉGI-FÉNY 4.
„A fotó- és képzőművész Maczkó Erzsébet kozmikus látomása az ÉGI-FÉNY 4. című nagyméretű fotografikán mindenekelőtt a fénylő színek – a kék és a fehér – dekoratív formái ragadják meg a nézőt. S a figyelmesebb szemlélő előtt feltárul a művésznő mély lelkéből fakadó üzenet is: a teremtett világ csodája láttán, a Teremtő dicsérete! Az Ég felhőiben megláthatjuk az angyalokat is, akik nagy örömmel és tisztelettel imádják Istent. A mű középpontjában feltűnik a Kereszt és a Kehely Jele, Jelképe, amely a Mindenséget teremtő Isten csendes, titokzatos, de állandó jelenlétére utal a világban, aki személyesen szereti az általa teremtett embert, akit Ő a fénylő, örök boldogságába kíván részesíteni.”
prof. emerita Dr. Prokopp Mária művészettörténész
A kép megvásárolható, érdeklődni a 36 30 611 3922 telefonszámon lehet.
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.