A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A Képnézegető folytatásaként a Közösségben mottóval meghirdetett 23. Faludi Filmszemle és Fotópályázat díjazott fotóit mutatjuk be.
“A kép nem természeti jelenség – gondolat van mögötte, még akkor is, ha a gondolat nem tiszta, világos. A képnek nem kell világosnak lennie – a kép az önmegértetés és a szemléltetés tárgya. Aki készíti, megért, szemlél és szemléltet. Aki aztán nézi a képet, visszafelé, a képből kiindulva lesz képes ugyanerre: önmagunk megértése és szemlélésének tárgya a kép. Egy folyamat kettős útja – az alkotó és a befogadó anyagiasult párbeszédének hordozója. Nincs kép anyag nélkül – a legkevesebb és a legtöbb anyag a képen a fény: homok a kezünkben, szél a fülünkben; hang a kimondott szó előtt. Fény és megvilágítottság – a kép a fényben áll: fény maga is. Fényből készült. Képeink olyan beszélgetések terei, amelyek még nem születtek meg – a képről beszél a készítő és a befogadó. Szólaljunk meg, legyen fény. Először az alkotó, aztán a befogadó, az újjáalkotó – alkossunk együtt, szót-szólva a képről.” (Lázár Kovács Ákos, a Faludi Filmszemle és Fotópályázat igazgatója)
A hét képe(i): Czimbal Gyula: Papszentelés a Verbitáknál (sorozatok, I. díj)
„Számomra a közösség, mint ahogy a képeimen is talán látható a befogadást, elfogadást, ezt az oda-vissza aktus helyét jelenti. Az Úrra és a másikra való igentmondás helye, ahol szabadon lehetek. aki vagyok, származástól, bőrszíntől, képességektől függetlenül, ahol öltöztetnek, megölelnek, ahol a kezüket föléd teszik, áldva, óvva, ahol be-, és kiszolgáltathatod magad szabadon. Őszintén feltárulkozhatok, mert elfogadás és szeretet vesz körül. De mindezt tudom hogy az Úristen ajándéka és ezért hálás vagyok Neki.”
Czimbal Gyula
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
