Február 20-22 között Hamburgban jártam a „Pilgern-im-Norden” zarándok-szimpóziumán és „zarándok-kiállításán”. Észak-Németországban és Skandináviában felélesztik az egykori zarándoktemplomokat, főként az evangélikusok.
„A Magasságbeli ismer mindeneket, s világosan látja az idők jeleit.” (Sirák fia könyve: Sir 42,18b)
A kezdeményezés mögött erős egyházi háttér áll: néhány lelkészt teljesen felszabadítottak a parokiális szolgálat alól, hogy a zarándoklás témájával foglalkozzanak, végezzék a zarándokok lelkigondozását. Zarándokprogramokat, utakat és egyéb kapcsolódó kezdeményezéseket is szerveznek és vezetnek, valamint üzemeltetik a zarándokinformációs és találkozási pontokat.
Elisabeth, a dán evangélikus zarándoklelkész lelkesen meséli, hogy a tavalyi évben hány csoportot vezetett a dánok fő zarándokútján, hány szabadtéri istentiszteletet tartott… Bernd, a szintén evangélikus hamburgi zarándoklelkész szervezte az egész konferencia-programunkat, ő a Jakab-templom (Jacobikirche) zarándokkápolnájának és -irodájának a vezetője. A dánok néhány év alatt egy zarándokház-hálózatot alakítottak ki, tizenegynéhány falusi porta átalakításával. A célzott támogatásból –mely így örökségvédelmet is szolgál –az épületek felújítását-átalakítását és berendezését végezték, cserébe a tulajdonos/üzemeltető egységes ár és szabályzat szerint kell, hogy fogadja a zarándokokat a nyári hónapokban az elkövetkezendő években. Szó esett még a zarándoklás egészségre gyakorolt jó hatásairól (pl. rákbetegek számára szervezett zarándoklat), és arról, hogy férfiak számára mennyire megfelelő mint a vallásosság egy „cselekvő” (s nem főként verbális) megnyilvánulása. Szórólapot találok a „Hoffnungsorte Hamburg” hálózatról is, mely egyházközi módon rendszerbe fogja a hajléktalanok, szegények, a városlakók és a városban dolgozók vagy csak átutazók, ill. tengerészek lelki és szociális szolgálatait.
A szimpóziumon egy teológus előadásában rámutat, hogy az evangélikusok ugyan felismerték a zarándoklás jelentőségét, de a teológiájukkal összhangba kellett hozniuk az alapvetően katolikus hagyományt. És megtalálták a módját –a búcsújárás helyett pl. az Istennel való személyes találkozásra, elmélyülésre helyezve a hangsúlyt, az életünk mint zarándokút. Egy szociológus előadó arról beszél, hogy egy németországi felmérés szerint bár a hivatalosan vallásosak (templomba járók, egyházhoz tartozónak magukat vallók) száma csökken, s egyre több a „maguk módján” hívők száma („láthatatlan vallásosság”); eközben a zarándokok száma nő, s itt válik láthatóvá a formálisan nem vallásosak világa, akik az úton keresik, ill. élik meg a lelkiséget, a szakralitást. Szívesen megpihennek a templomban, jó néven veszik a lelki gondolatokat, impulzusokat, szeretnek kiszakadni és Istennel lenni (sokan hisznek Istenben), de ódzkodnak a hivatalos, formális intézményi keretektől, az „egyházi kontrolltól”. Ugyanakkor keresik a közösséget, de mivel a saját maguk összerakta vallás, ill. világnézet nagyon egyedi, sokszor nem találnak valódi közösségre.
Északon meglepően sok zarándokút, egyesület, s kapcsolódó program és újszerű kezdeményezés van –mint ahogy azt a „kiállítás” is mutatja: sokan mutatkoztak be standokkal a Jakobikirche oldalhajóiban. Mi az osztrákokkal és a bajorokkal összetoltuk az asztalainkat és egy déli kelet-nyugati tengelyként tudtunk bemutatkozni. Bernd nagyon örül, hogy mi is eljöttünk, s hogy katolikusok vagyunk –amikor bevonultak a zarándokok a templomba (merthogy stílszerűen zarándoklattal is meg lehetett ide érkezni), s megszólalt a gregorián, lelkesen adott hangot annak, hogy „ez a templom ennek épült”… Az istentisztelet után egyéni útra lehet zarándokáldást kérni. Nagy öröm látni és igen inspiráló, hogy épp a zarándoklás hozza közel a különféle népeket és felekezeteket és lehet egy új egymásra találás, kiengesztelődés, ill. ökumené útja.
Óriási lehetőség rejlik a keresztény egyházak számára a zarándokúton járók megszólításában, annak hiteles és élményszerű bemutatására, hogy mit jelent valóban a kereszténység, hiszen sokan talán épp előítéletből, téves ismeretekből kiindulva zárkóznak el. S azok számára is tudunk, ill. tudnánk hiteles értékeket közvetíteni, akik lehet, hogy itt a földi életben valamiért sosem jutnak el egy keresztény istenképhez (másképp fogalmazva, akik végül nem térnek meg kereszténynek). A tanúságtétel-értékközvetítés és a szabadon-hagyás „preevangelizációs” dinamikája ez.
S erről szólnak a mi hazai –egyelőre még jórészt civil kezdeményezésű –zarándokútjaink, újszerű programjaink, csendtúráink és lélektúráink, teljesítménytúra+zarándoklataink (ld. Pálos 70), kijelölt és kijelölés alatt álló zarándokútjaink, amiről pedig nekem van lehetőségem mesélni előadásomban, közel hozva világunkat az északiakhoz.
Az evangélikusok egyházi szinten ott fönn északon valamire nagyon rátapintottak. Hiába fogyatkoznak a hívők és a lelkészek egyaránt, a zarándoklás új kapukat, tereket nyit meg. Jó, hogy van mögötte egyházi felső vezetői akarat, s tettek mögé embert, pénzt. A hamburgi egykori Szent Jakab zarándoktemplom most evangélikus templomként újra megtelt zarándokélettel. Bernd zarándokkápolnája és irodája barátsággal, teával, zarándokhangulattal és mindenféle hasznos információval fogadja a betérőket. Úgy hiszem, érdemes tanulnunk tőlük idelent dél-keleten, vagy ha úgy tetszik itt középen…
Szerkesztő: Kóczián Mária
