A tánc is lehet ima?– Táncoló indiai jezsuita a Párbeszéd Házában

A ma már táncoló jezsuitaként ismert George Saju SJ jövő héten a Párbeszéd Házába látogat. Október 25-én 18 órától biblikus tartalmú ősi hindu táncot mutat be és beszél missziójáról, 27-én pedig egész napos táncműhelyt vezet, melyet este 18 órától a résztvevők közreműködésével egy hindu szakrális táncbemutató és beszélgetés követ. A két esti program házigazdája Sajgó Szabolcs SJ. Október 26-án Miskolcra utazik, ahol találkozik a jezsuita gimnázium tanáraival és diákjaival, a plébánia híveivel, illetve a városból az érdeklődőkkel.

Saju atya 1965-ben született az indiai Kerala államban egy tízgyermekes katolikus családban. Teréz anya élete és munkája inspirálta arra, hogy 1984-ben Kalkuttába költözzön, ahol belépett a jezsuita rendbe, 2001-ben pedig pappá szentelték.

Miközben filozófiát és teológiát tanult, képezte magát az ősi indiai bharatanatyam táncművészetben is, mely több ezer éves hagyományra tekint vissza. Indiában a táncnak szent, spirituális gyökerei vannak és eredetileg a tánc mint egyfajta imamód volt jelen a hindu templomokban. Erőteljes vizuális hatást keltő táncról van szó, sok szoborszerű pózzal, ahol minden egyes arcmozdulat és gesztus szimbolikus jelentéssel bír. A táncos ruhája, ékszerei és kifestett arca az indiai tánchagyomány részei.

Saju atya nemzetközi hírnévre tett szert táncosként. A tánc papi mivoltának része, hitének kifejezőeszköze, ahogy mondani szokta. Számára a tánc az imádság egy formája, evangelizációs eszköz, liturgikus szent előadás, az evangéliumi örömhír kifejezője. A klasszikus indiai tánc és zene elemeit felhasználva juttatja kifejezésre Jézus üzenetét. “Amikor Isten igéje táncmozdulatokban ölt testet, a hatás hihetetlen” – mondja.

A tánc egyszerre mozgatja meg a táncos elméjét, szívét, testét-lelkét, és ily módon Isten megtapasztalásának hang- és képi eszköze. Minthogy az emberi test a “Szentlélek temploma”, tánc közben a táncos teste Isten dicsőítését szolgálja – magyarázza Saju atya. Emellett táncával megnyitja az ajtót az isteni felé és hidat épít, párbeszédet kezdeményez a különböző vallások és kultúrák követői között, ily módon a vallásközi párbeszéd eszköze is.

Saju atya táncos lelkigyakorlatokat is vezet, amelyeken a résztvevők elmélyülhetnek az indiai tánc lényegében, a benne rejlő spiritualitásban táncbemutatókon és előadásokon keresztül. Nemcsak pap és táncos, de tanítja is a táncot és rendszeresen közreműködik koreográfusként Biblián alapuló táncelőadásokban is, valamint előadásokat is szokott tartani indiai esztétikáról, művészetről és vallásról Indiában és külföldön egyaránt.

Saju atya a táncelőadásaiból és tánctanításból befolyt pénzadományokból létrehozott egy művészeti és kulturális központot Kalkutta nyomornegyedében, ahol azokat tanítja táncolni, akiknek erre egyébként nem lenne semmilyen lehetősége. Emellett egy jószolgálati és humanitárius központot is vezet, amely segíti a Kalkuttában és a környékén nyomorban élőket abban, hogy fedél legyen a fejük felett, hogy alkalmanként munkához jussanak, hogy gyermekeiket iskolába járathassák és a rászoruló betegek gyógyításban részesülhessenek. A szociális munkát is ötvözi a tánccal. “Az a célom, hogy megmutassam a világnak, hogy egy művész lehet egyben szociális munkás is. Hivatásom lényege a szolgálat: a nyomorban élők valós szükségleteit kívánom szolgálni.”

Szerkesztő: Kóczián Mária