A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A hét képe I Palásti Erzsébet: Lélekáramlás
„Az emberi lélek fohásza az égiek felé – amint a földtől az égig áramlik a gondolat, a vágy, az érzés, a sóhaj.
Kis szárnyas szimbólum alakzatok fejezik ki a kapcsolatot és a reményt – hogy kéréseink egyszer ajándékképpen meghallgattatnak. Fontos számomra a szó: AJÁNDÉK – mert megtapasztaltam, hogy nem érdemeink által kapjuk az áldást, hanem ajándékba – ingyenesen.
A boltív – mint a szent tér univerzális szimbóluma jelenik meg az arany színnel együtt – ez az égiek színe minden korban.
Fontos számomra az AJTÓ is – mivel szíveink nyitva állnak a befogadásra – vagy akár a megmérettetésre is – de a várakozás csendje is benne van – a nyitottság a találkozásra.”
Palásti Erzsébet: Úrvacsora
„Alkotásommal az utolsó vacsora magányosságát szerettem volba kifejezni.
Az ostya és a kehely szimbólumai az eljövendő megtestesülésnek. Számomra az önfeláldozás egyszeri és visszavonhatatlan történése a fontos,lelki értelemben az a pillanat, amikor a TETT magányos cselekedete megrendíti az emberi lelket, még akkor is, ha tudja, hogy az Atyával való találkozás vár reá. Ez nem könnyű – itt a földön semmiképpen. A kék szín az ég színe, a párbeszéd hangulati színe Istennel – a lélek színe.”
Palásti Erzsébet: Lélekáramlás, egyedi grafika – színes grafit 42 X 32 CM, 100.000 Ft.
Palásti Erzsébet: Úrvacsora, egyedi grafika – fekete grafit digitális technikával, kék színnel árnyalva, 42 x 32 cm 80.000 Ft.
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
