A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A hét képe: Lenkey-Tóth Péter: Az eltűnt hiány nyomában (Fehér párna, Galatina)
>>Vita contemplativa. Szemlélődő élet. A lét teljes és Isten jóvoltából mindenre kiterjed. A világ egy kerek, zárt egész. A végtelenség pozitív állítmány, mivel Istent végtelen és mindenütt jelenvaló. A többi egyszerű matematika: végtelen plusz/mínusz valami, az még mindig végtelen. Tehát nincs felesleg és nincs hiány. Nincs egyedi, csak általános.
Régóta foglakoztat az, ami nincs a képen, ami nem látható, de jelenlevő. Az eltűnt hiány. A galatinai freskók parafrázisai, középkori elemek átvétele, a perspektíva mindenhatóságának megkérdőjelezése, a formák kitakarása és elhagyása stb. Néhány konkrét példa. A Vatikáni Múzeumban látható néhány olyan, régi, szélein szakadt vászon, amin úgy tűnik, hogy nincsen semmi. Üveg alatt, előtte elhúzható függöny. Valaminek nyilván lennie kell rajta, valami dereng is. Ehhez hasonlót az orvietoi múzeumban látunk, a fehérre alapozott fatáblákról is lekopott már a kép. A nyomai mégis gyönyörűek. Az eltűnt kép hiánya magával ragadó, jelenléte még láthatatlanságában is olyan erős, hogy nem véletlen a kiállítása. Ez volt az inspiráció.
Képeim eltérnek a példáktól, de csendességükben vagy szűkszavúságukban mégis rokoníthatók. Csak így jöhet létre egy olyan, a képből eredő, belső feszültség, amely a tapasztaláson túli transzcendenciából ered, hiszen a dolog maga mégsem csak az ami.
„Az ember örökké keresi az egyetlen valóban fontos mondatot. […] (Pedig) meglehet, már a legelején megvan az a valami, aminek mindenképpen el kell hangoznia.” (Bujdos Attila: Sajáthatár. http://www.muut.hu/?p=22880; 2017. január 12.) Nekem mondat helyett képem van. Öt-hat éves lehettem és téli tájat festettem az óvodában. A képre már nem emlékszem, csak a palettára. Egy lapos, matt fekete bakelit valamin (írószertartó? – nem is tudom) egy kevéske fehér tempera csík. Intenzíven fénylett a fénytelen felületen. A látvány magával ragadott. Örök emlék. Néhány éve jöttem rá, hogy ezt a képet festem szinte folyton-folyvást, csak kicsiket változtatva, de lényegileg nem mást. Végül is boldog lehetek, hiszen megvan az a bizonyos „fontos mondat”, nem is csinálok mást, csak néhol hozzáteszek, néhol meg elveszek belőle – egy kis színt, egy kis fényt, egy kis formát.<< Lenkey-Tóth Péter
Lenkey-Tóth Péter: Galatina, 2016, olaj, vászon, 85×150 cm, 450000 Ft
Lenkey-Tóth Péter: Fehér párna, 2019, olaj, vászon, 80×120 cm, 400000 Ft
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
