Bánki Tamás: A hiány többletei

A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.

A hét képe: Bánki Tamás: A hiány többletei

Olaj, vászon, 120×120, 2017

„A Lelkiállítás hívószóra beadott műalkotásom intermediális és intertextuális gondolattal játszik. A kettő egysége a műalkotáson a következőképpen jelentkezik. A képen látható tárgyak figurák, és nonfiguratív elemek mind túlmutatnak önmaguk jelentésén. Vagy más médiában megjelenő képekre utalnak, vagy művészettörténeti vonatkozásokat elevenítenek fel. A szöveg és kép és a médiumok közötti egység a néző tekintetében jelenik meg. Az egység mégsem lesz teljes, mivel a keret nem ad rá lehetőséget. A kép jobb alsó sarka hiányos, a többlet pedig ezáltal elveszti egységét. Így a néző hozza meg azt a lelki többletet, amely kiegészíti a hiányzó részt. A L alakú képrész így csak abban segít, hogy olyan utalásokról beszélgessünk, melyek megteremtenek egy közös lelki kiállítást. A hiány az, ami okot ad a lelki és szellemi többlet okozta „elkülönböződésre”. Így a felszabadult néző a kép megtekintése után egy olyan tapasztalattal gyarapodott, amely egyéni képzeletvilágát igazolta vissza.” Bánki Tamás

Lelkiállítás

Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.