A Faludi Galéria LELKIÁLLÍTÁS programjának online változataként Képnézegető címmel új lehetőséget ad képzőművészeti alkotások bemutatására. A felkért művészektől beérkezett alkotásokból válogatva egy-egy kép egy héten át lesz látható mint „A hét képe”. A művészek kérésünkre a „Lelkiállítás” hívószóra válaszul alkotásuk spirituális vonatkozásáról is írtak. Isten szép, minden szépségnek Ő a forrása.
A hét képe: Magyar Krisztina: Mária és Jézus – A Salus Populi Romani nyomán
Grafika, tollrajz és számítógépes grafika
az eredeti tollrajz mérete: A4
Gondolatok a „Lelkiállítás” hívószóra:
„2020 március 27. estéje, Róma, Orbi et Urbi áldás – az imádkozó Ferenc pápa és a megrendítően üres Szent Péter tér. A Santa Maria Maggiore bazilikából hozott Mária-kép és a feszület, mementóként és élő szálként a régiek hitéhez. Ezen az estén rajzoltam meg ezt a saját Salus Populi Romani-változatot (középső grafika). Érdekelt ez a titokzatos képmás (jobbra), melyet a hagyomány Szent Lukácsnak tulajdonít – akár ecset, akár szavak által, de valószínűleg neki köszönhetjük a legtöbb információt Máriáról, aki láthatta is az eredeti arcot. Később alakult ki ez a montázs, az eredeti kép és az én rajzom közti átmenetként, talán kapcsolatként most és akkor között. Remélem, megbocsájtja majd Szent Lukács és minden ikon-tudó ismerősöm… hiszen tudjuk, az ikon nem látszati ábrázolás, minden vonal és forma: jel… de nyomába kellett erednem a vonásoknak. Belső késztetés volt, kérdésekkel. Igen, para-frázis: hogy közelebb kerüljek, szó szerint újra ki kellett mondanom ezt az arcot, Anyát és Gyermekét, a tekinteteket. Egy folyamat rajzos naplója lett ez a „mini triptichon”, egy kérdőjelekkel teli útról a karantén alatt… egy zarándok jegyzeteként, aki papírral és tollal a kezében Mária arcvonásainak nyomába ered ezekben a világot megpróbáló időkben. Kíváncsi voltam, hogyan néz ránk Mária Istenanya most, milyen arccal, milyen tekintettel néz gyermekeire. Amennyire ismerem, az nem lehet, hogy ne legyen remény és biztatás a szemeiben. Kell, hogy ott legyen a megértés, a vigasztalás, talán még a derű is… Néztem az eredeti ikont, és kerestem belső szemeimmel, majd kereső vonalaimmal a belőle ma – most az én kezeim által – megformálódó arcot. A kezdeti arcvonások túlságosan is nőiesek lettek, hivalkodóak, erősek, büszkék. Nem, Mária nem ilyen – inkább egy sejtés, rezdülés, árnyalat, sok finom tónus. Sokadik rajz lett végül a most küldött középső. De a megérkezés fázisa igazán a régi és a mostani kép ötvözete lett. Ahol köztes tónusok is megjelenhettek, átsejlő, kopott rétegek a régi lepelből – a rajzolt arcvonások pedig, mint felszálló köd után a tiszta kontúrok, fellebbenő fátyol mögül a tekintetek, átnéznek a mába.”
Lelkiállítás
Néma csöndben adott ideig keringenek a résztvevők a teremben az alkotások előtt – alkotástól alkotásig mennek teljes csöndben, addig, amíg az egyik alkotás ki nem kezd a nézőjével. Ha ez megtörténik, a néző megáll, hagyja magát “megdolgozni” a műalkotás által, lélekben kötekednek egymással. A maradék időt a gyakorlat végéig “édeskettesben” töltik. A légyott idejének múltával mindenki marad helyben, megfordul, háttal az alkotásnak behunyja a szemét és felidézi “kedvesét”, keresi, mi az az egy szó, kifejezés, ami legjobban leírja a találkozás keltette lelkiállapotot. Majd már nyitott szemmel sorra bemondják a résztvevők a bűvös szót, megosztásként.
