Az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napján, október 18-án egész napos szakmai konferenciát tartottak a Párbeszéd Házában, szerves folytatásaként annak a találkozónak, amelyet február 8-án, az emberkereskedelem áldozataiért Ferenc pápa által meghirdetett emléknapon rendeztek. A tanácskozás egyik meghívott vendége volt Lea Ackermann nővér, a szükséghelyzetben lévő nőket támogatónemzetközi SOLWODI alapítója. Előadása után külön is alkalmunk volt vele beszélgetni; Afrikáról, a Fülöp-szigeteken átélt „második megtéréséről” és a benne élő remény forrásáról kérdeztük. Megosztott velünk egy friss történetet is jelenlegi, főként a prostitúció felszámolásáért végzett németországi munkájából.
Borda Máté írása
Lea nővér nyolcvan felett jár, de mikor odalépett a mikrofonhoz és elkezdett beszélni, ezt nem mondta volna meg senki. Legalábbis abból biztosan nem, amilyen energiával és lelkesedéssel vallott életéről és munkájáról. Az elmondottak persze nagyon is mutatták, hogy páratlanul gazdag tapasztalat áll mögötte a peremre szorult nőkért világszerte végzett misszió terén.
Afrikában kezdte meg szerzetesi működését, ami nem volt véletlen, hiszen egy olyan rendbe lépett be, amelynek nevében is benne foglaltatik e kontinens neve, és amelyben minden nővérnek a fekete kontinensre kell mennie szolgálatra. Öt éven át képzett leendő tanítónőket, ezután visszatért Németországba, hogy újabb megbízatást kapjon, ezúttal a Fülöp-szigetekre. Itt egy kármelita kolostorban élt, s itt élte át élete második megtérését, amelyről a beszélgetésünk során is vallott. A Távol-Kelet után újra Afrikába vitt az útja, azon belül Kenyába, ahol kezdetben szintén a tanárképzésben tevékenykedett.
Kenyában azzal szembesült, hogy a világot járó gazdag turisták gátlás nélkül használják ki az olcsó szórakozási lehetőségeket, köztük a prostituáltakat, akik többnyire kényszerből árulták a testüket. „Rettentően feldühített a turisták viselkedése. Úgy éreztem, tennem kell valamit ezekért a nőkért. Pont ekkoriban történt, hogy behívatott a rendem vezetése, és azt mondták, nincs már rám szükség a tanárképzésben. »Köszönöm Istenem!« – mondtam magamban. Egyértelmű jelnek vettem ezt, hogy az Úr támogatja az új terveimet” – mesélte előadásában a nővér.
Elment egy kávéházba, amelynek emeleti helyiségei bordélyként működtek, és leült egy fiatal nő mellé. Rendelt neki valamit enni, mire a nő kicsit megnyílt, és elmondta neki, nem ő itt a legfiatalabb. Rámutatott egy másik asztalnál ülő tinédzserre, és azt mondta: tegnap szült egy gyereket, és megfojtotta a vécében. „Így kezdtem szembesülni a helyzettel. A helyi püspöktől kaptunk valamiféle raktárhelységet, itt kezdtünk el összegyűlni a nőkkel. Emlékszem, az első alkalommal 19-en voltunk. Mikor megkértem őket, beszéljenek a problémáikról, egyikük azt mondta: »Nézze, ezek komoly dolgok. Csak nem gondolja, hogy ima nélkül belekezdenénk?« Jól példázza ez, milyen vallásosak az afrikaiak.”
Így alakult meg a SOLWODI, 1985-ben. Lea nővér a legkülönfélébb módokon próbálta támogatni a kenyai prostituáltak felemelkedését. Szaktudáshoz segítette őket, hogy fodrászként vagy pékként el tudják tartani magukat. Mikor legutóbb ott járt, egy tucat olyan pékséget látogatott végig, amelyet már az általa felkarolt nők alapítottak. A munka mellett fontos volt a szabadidő értelmes eltöltését is megszervezni, erre futballcsapatokat alakítottak a lányok körében, néhányan még németországi edző-tanfolyamon is részt vehettek. Ma már több tucat ilyen női futballcsapat működik Kenyában.
Az utóbbi időben Lea Ackermann főként hazájában, Németországban tevékenykedik a prostitúció felszámolása érdekében. Jelenleg Németországban a prostitúció ugyanolyan foglalkozásnak minősül, mint bármelyik másik, és lehetőség van bordélyházak létrehozására is. Lea nővér számokkal érzékeltette a németországi szexipar jövedelmezőségét, hozzátéve, hogy ennek javarészét a tulajdonos teszi zsebre, de a városi önkormányzatok is szép adóbevételre számíthatnak, így nem áll érdekükben a bordélyházak felszámolása. A nőknél a jövedelem töredéke marad.
A németországi SOLWODI-nál most azon dolgoznak, hogy minősítsék illegálisnak a prostitúciót az országban. Azzal érvelnek, hogy a német alkotmány kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét, miközben a prostitúció – különösen a gyakorlatban ahhoz tapadó visszaélésekkel – egyértelműen sérti azt. Az úgynevezett északi modell bevezetését sürgetik, mely többek között Svédországban, Kanadában és Franciaországban van érvényben, és tiltja a prostitúciót.
Az előadás után alkalmam volt külön is feltenni néhány kérdést Lea Ackermann-nak, Knáb Judit nővér értő tolmácsolása mellett:
Egy olyan rendbe lépett be, amelynek specialitása, hogy Afrikában végez missziót. Mi vonzotta ennyire Afrikában?
Be akartam lépni egy szerzetesrendbe, de erős kalandvágy is volt bennem, és nem akartam Németországban maradni. Féltem az engedelmességi fogadalomtól és attól, hogy azt fogják mondani, te itthon kellesz nekünk. Több rendet is megnéztem, míg végül rátaláltam az Afrikai Miasszonyunkról nevezett Missziós Nővérek Társaságára (SMNDA), amelyben minden nővérnek ki kell mennie Afrikába. Azt gondoltam, ez kellően távoli és izgalmas hely, jó lesz! De ugyanígy megfelelt volna Latin-Amerika vagy épp Ázsia, végül is teljesen mindegy volt. Beléptem hát, és Isten a munkámon keresztül gazdagon megajándékozott, hiszen bár a rendünk csak Afrikában tevékenykedik, a SOLWODI-n keresztül dolgozhattam többek között Thaiföldön, Brazíliában, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken is.
Az előadásában említette, hogy a Fülöp-szigeteken egyfajta második megtérésben volt része. Mi történt ott Önnel?
A Fülöp-szigeteken egy olyan püspök egyházmegyéjébe kerültem, aki bátran kiment az emberek közé, és törődött a gondjaikkal. Szegény egyházmegye volt, ahol az emberek javarésze halászatból élt. A kármeliták egy nagy monostort akartak építeni ebben a megyében. A püspök azt monda a nővéreknek, hogy először éljenek együtt egy-egy szegény családdal egy hónapig. Hét nővér vállalkozott is erre, és a tapasztalataik gyümölcseként ezután a halászkunyhók mintájára egy sokkal szerényebb monostort építettek föl, mint eredetileg tervezték. Az ő kolostoruk előtt feküdt az a kidőlt fatörzs, amiről az előadásban mutattam egy képet. Az volt ráírva: Az Atya vágyálmainak szentelve. Mi abban hiszünk – magyarázták –, hogy az Isten teremtője, egyszerre atyja és anyja minden embernek. Ha a szülőket megkérdezzük, mit kívánnak a gyermekeiknek, azt mondják: tanuljanak, találjanak hivatást, boldoguljanak az életben. Ugyanígy, Istennek is az a kívánsága minden gyermeke számára, hogy boldog és értékes életet éljen. Kis Szent Teréz azt mondta: Isten szívében a szeretet akarok lenni. Ha mi, szerzetesnővérek Isten szívében a szeretet akarunk lenni, akkor mindent meg kell tennünk, hogy a gyermekei jól legyenek. Ez egy nagy reveláció volt nekem akkor: világossá vált, hogy én is ezért léptem be annak idején a rendbe. Olyan volt ez számomra, mint egy második megtérés. Így fohászkodtam: Uram, mindent megteszek a lányaidért, csak ne hagyj cserben soha!
Nyolcvan fölött jár, de még mindig nagyon energikus és szenvedélyes, jóllehet a munkája során folyamatosan nagyon nehéz sorsokkal találkozik. Miből meríti a reményt és ezt az átlelkesültséget?
Istentől kapom az erőt, fölülről kapom a reményt. Abból a mély boldogságból, amely eltölt, ha látom felragyogni egy meghurcolt lány arcát. Hadd mondjak el egy idei történetet egy fiatal nőről. Egy 19 éves kelet-európai lányról van szó, aki jónak tűnő munkalehetőséget kapott Németországból, de mikor kiment, azonnal betették a város egyik bordélyházába. Öngyilkosságot kísérelt meg, kórházba került, de mihelyt felépült, visszavitték a bordélyba. Az egyik kuncsaftjának végül elmondta, hogy nem önszántából van ott, és megkérte, hogy vigye ki onnan. Szerencsére abban a városban van egy tanácsadó központunk, és a férfi elhozta oda. Később át kellett vinnünk egy másik városban működő házunkba, mert félő volt, hogy megtalálják. Nagyon el volt keseredve. Tudta, hogy az emberkereskedelem áldozata, de azt is, hogy ha nem tesz feljelentést, nem történik semmi. Feljelentést azonban nem mert tenni, mert azt mondta, az emberkereskedők ott vannak a falujában, és három lánytestvére van, akikkel ugyanaz történhet, mint vele. A német törvények szerint otthona biztonságos országnak számít, így feljelentés hiányában a kitoloncolás várt volna rá. Ebben a kilátástalan helyzetben annyira kétségbe esett, hogy egy folyóba vetette magát. Szerencsére valaki kimentette a jéghideg vízből. Újra felépült, hozzánk került, és most az idősgondozást szeretné kitanulni, hogy elhelyezkedhessen. Nem fogom megengedni, hogy hazaküldjék. Nem engedek a hatóságoknak, inkább én megyek börtönbe.
—
Az október 18-i esemény szerves folytatása volt annak a félnapos konferenciának, amelyet február 8-án, az emberkereskedelem áldozataiért Ferenc pápa által meghirdetett emléknapon rendeztek a Párbeszéd Házában. A Ház társszervezőként, a SOLWODI-val és az ORFK-val összefogva próbál tenni ennek a súlyos társadalmi krízisnek az enyhítéséért. A két szakmai nap a kapcsolatépítésre is jó lehetőséget adott az egyházi, civil és hatósági szereplők között. A jezsuita rend négy kiemelt tevékenységi területe közül az egyik éppen a legkiszolgáltatottabbakkal való törődés. A katolikus egyház elkötelezettségét jelzi, hogy miként februárban, úgy most is Michael August Blume nuncius nyitotta meg a találkozót, zárásképpen pedig Cserháti Ferenc püspök celebrált misét a szomszédos Jézus Szíve jezsuita templomban. A három társszervező folytatja az együttműködést az emberkereskedelem megszüntetéséért és az áldozatok segítéséért.
