Mi is lehetne méltóbb témája az adventi, karácsonyi időszaknak, mint a várakozás? A Szív december-januári száma igazi ünnepi olvasmány, amely segít lelassulni, elcsendesedni, miközben inspirál – arra, hogy életünk középpontját megérintve megtaláljuk annak forrását is, az időbe beleszülető Istent. – Radványi Benedek nyolc jezsuitát kérdezett: – Mit jelent számodra a várakozás? – A nyolcból hármuk válasza így szól:
A várakozás emberlétem nagyon mély kifejeződése, azé, hogy a kontroll végső soron nem az én kezemben van. Életem és vágyaim beteljesedéséhez nem vagyok elegendő, bármit és bármennyit teszek is érte. A beteljesedés pillanatait eddig mindig kaptam, ajándékba, történt velem. A jó várakozás, azt hiszem, több mint pusztán megállás. A várakozás az engedés szent tere, ahol merek önmagam lenni Isten előtt, és meg merem engedni Istennek, hogy ő is önmaga legyen előttem.
Nagy Bálint – a magyar rendtartomány hivatásgondozója
Várakozni nem könnyű: főleg amikor hajtanak a tornyosuló feladatok, meg kell felelnem az elvárásoknak, jónak, tökéletesnek kell lennem. Ilyenkor nehéz leállnom, felsóhajtanom, és találkoznom a bennem levő vágyakkal, amelyek az „éltető víz” után sóvárognak. Mégis gyakran a nyomorom mellett döntök, és felőrlődök a mókuskerékben, hagyom, hogy sodorjon az ár. Egy váratlan pillanatban aztán felébredek, és megkérdezem magamtól: mi értelme ennek? Az Úr kegyelme talán ez a hívás; amikor egy szünetben le tudok ülni a parkban, élvezni tudom a nap melegét, hallgathatom az autók burrogását, beleszimatolhatok a nyirkos levegőbe. Ilyenkor végre érezhetem, hogy élek, és a csendben valami megcsillan, ami még homályos, mégis hívogat. És elkezdődik a várakozás.
András Csaba – Székelyföldön született jezsuita novícius
Egyrészt tragédia: már két órája ülök az orvosi rendelőben, a sorszám nem mozdul. Másrészt játékosan izgalmas, gyönyörű: az iskolatábla tisztára törölve, és rajta egy „ó” betű, amelyből hamarosan „vakáció” lesz. Harmadiknak pedig transzcendens, örömteli és örök: leesett az első hó. Indulok a hajnali misére. Már hallom az éneket: „Ó, jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő!”
Hofher József – a Jezsuita Roma Egyetemi Szakkollégium lelkivezetője
A teljes cikk A Szív december-januári számában olvasható,amely kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető – online formában is – a Jezsuita Könyvek oldalán.
