Az európai népek közös hagyománya Keresztelő Szent János, Szent Iván napjának előestéjén tűzet gyújtani.
Keresztelő Szent János születését ünnepeljük június 24-én, Jézus születése, Karácsony előtt hat hónappal. Ő Jézus előfutára, aki előkészíti, egyengeti az Úr útját (Jn 1,23), a próféta, aki már anyja méhében szenvedélyesen felujjongott az Üdvözítővel való találkozáskor (Lk 1,40–41).
A keresztények az 5. századtól a nyári napforduló idején tartották Keresztelő Szent János születésnapját, mint a fény és a világosság győzedelmét a sötétség és a halál felett. Melchior Inchoffer, 18. századi jezsuita szerint a magyarok – csakúgy, mint más európai népek – már a 11. században (1026 körül) tűzgyújtással ünnepelték az Iván nap előestéjét.
A tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett archaikus hitből fakadóan a nyári napfordulót is ünneplik ekkor. Az Egyház egyes országokban Szent Iván tüzét az ördögi cselekedetek közé sorolta, Magyarországon azonban ez nem így volt, sőt, szentelménynek tekintették. Belekerült a liturgiába is (benedictio rogi, quae fit a clero extra ecclesiam in vigilia nativitatis S. Ioannis Baptistae).
A nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást, az újjászületést jelképezte. Éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, átugrottak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a bő termés reményében, vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.
Június hónapot hazánkban Szent Iván havának nevezték, az Iván név pedig a régi magyar Jovános, Ivános alakból származik.
Kép: Jézus megkeresztelése, 1630-50 körül, Sassoferrato ? (Pietro Perugino nyomán) – részlet
