Mire való a hitből fakadó áldozat, a böjt, a lelkigyakorlatok, milyen értelemben áldozat a szentmise? Miért fontos egyáltalán, hogy áldozatot hozzunk? – A Szív jezsuita magazin aktuális számában az áldozat témáját járja körül. Sajgó Szabolcs atya indiai útján találkozott Naredri Singh jezsuitával, akit a szülőföldjén, Orisza államban kisebbségben élő, üldöztetésnek is kitett keresztények nagyböjti szokásairól is kérdezett. Nagyböjt kezdetén ebből az interjúból idézünk:
Milyen nagyböjti szokások vannak India egy kis falujában az egy-két generáció óta katolikusok között?
– Nagyon fontos számunkra nagyböjt időszaka. Legszebb verseink, énekeink szomorúak. Szeretjük az érzelmes filmeket, amik nem komédiáznak. Templomba a legtöbben nagyböjt idején mennek, „nagyböjti keresztényeknek” is hívjuk azokat, akik jobbára csak ilyenkor láthatók ott. Akik karácsonykor nem mennek templomba, azok sem mulasztják el semmiért a nagyböjt végi szertartásokat: nagyhétfőt, nagykeddet, nagycsütörtököt, nagypénteket és természetesen a húsvéti vigíliát.
Fontos számunkra, hogy áldozatokat vállaljunk, különösen ebben az időszakban. Nem emlékszem senkire a családban vagy a rokonságban, aki nagyböjtben bármilyen húst, állati fehérjét fogyasztott vagy csak érintett volna, halat sem, tojást sem.
Vasárnap sem?
– Nem, egész nagyböjtben soha. Szokás, hogy az asszonyok, mikor böjti időben készítik az ételt, főzés előtt egy jó marék rizst kivesznek a szokásos adagból, és félreteszik. Ha többen vannak a családban, akkor két marékkal. Ez azt jelenti, hogy az étkezések mindenki számára visszafogottabbak. Így a negyven nap alatt elég jelentős mennyiségű rizs gyűlik össze. A család ezt vagy közvetlenül egy szegénynek adja, vagy a papnak, aki kiosztja a rászorulók között.
Másféle böjti szokás is van a falutokban?
– Vannak, akik egész nagyböjt alatt naponta csak egyszer esznek. Reggel, délben csak teát, vizet isznak, és este esznek valamennyi húsmentes ételt. Mások péntekenként egyáltalán nem esznek. Ismét mások valamilyen szokásukat adják föl nagyböjt alatt, például nem isznak.
Narendra Singh jezsuita harminchat éves, egy éve szentelték pappá. Egy kis faluban nőtt föl négy testvérével Északkelet-Indiában, Orisza állam Kandhamal körzetében. A kalkuttai provinciába lépett be tizenhárom évvel ezelőtt. Jelenleg Bengáliában, Kalkutta közelében működik. 2007-2008 fordulóján Orisza államban egy heteken át tartó pogrom tört ki a keresztények ellen – Narendra Singh a beszélgetésben elmondja, hogy ennek milyen közvetlen és mélyebb, társadalmi okai voltak.
A Szív márciusi száma – megújult formájában – megrendelhető jezsuitakonyvek.hu webboltban, vagy digitális változatban megvásárolható a https://digitalstand.hu/asziv oldalon.
