Hőség rezeg a levegőben. Hirtelen tört ránk délelőtt. Kb. 2 millió ember próbálja túlélni ezt az embert próbáló égető forróságot a Campus Misericordiae-n, Krakkó szélén. Hamarosan együtt ünnepeljük a záró szentmisét Ferenc pápával.
Ahogy várakozunk az Ifjúsági Világtalálkozó utolsó napján, július 31-én, képek jelennek meg előttem.
Először a júl. 15-i hajnali indulásunk képei. A megérkezés öröme és kíváncsisága Łódzban, azzal az 1600 fiatallal, akik a jezsuita MAGIS szervezésében érkeztek. Az első közös programok – koncert, egy saját, spontán táncház, városnézés – aztán az indulás a különböző experimentumokra, ahol a tevékenységek az imában és személyes megosztásokban mélyülnek el. Ez alatt a hét alatt szavakkal vagy szavak nélkül barátságok kötődnek, emberek kerülnek közelebb saját magukhoz, és így Istenhez. A hét végén a „népek fesztiválja”, színes, zenés, táncos kavalkád, a világ több mint húsz országa mutatkozik be. Mire elszédülök a forgatagban, másnap már a kiengesztelődés liturgiájában vehetek részt. Gyönyörű, csendes virrasztás, amit átsző a Taizé-i énekek dallamvilága a Czestohowai Szűz Mária kegyhelye mellett. Kapunk, hogy adni tudjunk. Az Ifjúsági Világtalálkozón. Apostolokká válni. Ez a reménye, azoknak a jezsuitáknak, akik segítségével létrejöhetett ez a MAGIS előtalálkozó. „To give and not to count the cost” A találkozó mottója életté vált a jelenlétük és munkájuk által: „Adni és nem számolni az árat”.
Aztán érkezés Brzeskóba, Krakkótól 60 km-re. Mintegy 1600 magyar, és néhány száz zarándok egyéb nemzetekből. A családok vendégszeretetét éreztük meg az IVT alatt, és a helyi, ill. a magyar szervezők gondoskodását. Mindez nagyban enyhítette azt a fájdalmat, és talán csalódást is, hogy napi 5 órába került az utazás oda-vissza, és a vasút, mintha nem akarta volna tudomásul venni, hogy a helyi lakosokon kívül több ezer fiatal is szeretne utazni a vonalaikon. Nehéz napok, a tömeghisztéria felé tolódó félelem. Mindezt túléltük. Napról-napra tapasztaltuk, hogy a lengyel szervezők képesek a fejlődésre. Bár visszaesések ezután is történtek… Mégis a sokszínű, keresztény fiatalok jelenléte láthatóvá tette, hogy az egyház él, és erős, és van benne lendület, remény. Találkozásról, és közös ünnepről is szólt a hét.
Az elmúlt napok fáradtsága, alváshiánya, összefogva az egyre erősödő hőséggel ledönt a lábamról. Csak fekszem, és várok. Mi lesz ebből? Aggódó hangokat hallok, aztán segítő kezet érzek a vállamon, ami felemel, és egy nedves kendőt terít a nyakamra, és egy esernyőt tart fölém. Visszatér az erőm. Egymásra nézünk. Hála tölt el. Nem vagyok egyedül. Türelem és irgalom. Magammal, a másikkal szemben. Ezt hoztam haza az Ifjúsági Világtalálkozóról.
Hiba György SJ
