75 éve, egy augusztusi napon érkezett meg egy fiatal svájci református lelkész, Roger Schütz, kerékpárral a franciaországi Taizébe, ahol később megalapította ökumenikus szerzetesi közösségét. Taizében jubileumi hetet tartanak, melyen az „új szolidaritás” jegyében megemlékeznek a Közösség alapításáról, valamint Roger testvér 10 évvel ezelőtti tragikus haláláról. – A Servizio Informazione Religiosa írása:
Taizé: egy 75 éves történet. Indulásakor nem várt újdonságként hatott mind Európára, mind az Egyházra. A kiengesztelődés álma vált valóra egy olyan földrészen, melyet megsebzett a II. világháború és egy olyan Egyházban, mely az egységet keresi. Ma Taizé valóság, melyet a keresztény egyházak vezetői és az Európai Unió megbízottai is támogatnak. Mindenekelőtt azonban a fiatalok rajonganak érte, utazásaik és zarándoklataik kedvelt úti célja. 2015-ben három fontos évfordulót is ünnepel a Taizéi Közösség: május 12-én az alapító Roger testvér születésének századik évfordulójára emlékezett, augusztus 16-án pedig halálának tízéves évfordulójára kerül sor. Ebben az évben ünnepli a közösség alapításának 75. évfordulóját, ebből az alkalomból augusztus 9 és 16 között szerveznek egy találkozót „az új szolidaritás jegyében”, melyen több ezer fiatal vesz részt az egész világról. Roger testvér halála óta a közösséget Alois testvér vezeti. Interjúnkban őt kérdeztük:
Mi az a legértékesebb tartalom, amelyet Roger testvér karizmája megajándékozta Európát, a fiatalokat és az Egyházat?
Közösségünk jubileumi évében hálát adunk alapítónk, Roger testvér életéért. Nem múltba révedés ez, hanem közös örvendezés azoknak a gyümölcsöknek, melyet az ő élete továbbra is hoz. A második világháború után sürgetővé vált a megosztott népek közötti kiengesztelődés. Az emberi család egysége volt Roger testvér életének hajtóereje, melynek szerepe volt az európai egység megteremtésében, éppen azért mert mindig a megbékélést, a kiengesztelődést sürgette. A fiatalok számára Roger testvér átadott egy alapvető meglátást: nincs ellentmondás a benső élet és az emberi szolidaritás között, éppen ellenkezőleg, mély kapcsolat áll fenn e két terület között. Miként Olivier Clément ortodox teológus is megállapította, a fiatalok Taizében egy meglepő fölfedezést tehetnek: „semmi sem jár nagyobb felelősséggel, mint az imádság.” Roger testvér számára imádság és elköteleződés ugyanannak a hitnek az arcai. Végül, ami az Egyházat illeti, legfontosabb feladata továbbra is az egység fáradhatatlan keresése marad. Roger testvér a kezdetektől a közösségi élet szívébe helyezte az egység keresését. Ma is különböző egyházakban fölnőtt testvérek élnek „egy tető alatt”, elővételezve az egységet, amely el fog jönni.
Az Egyház nem értette meg rögtön Roger testvér karizmatikus meglátását. Hogyan törnek be az Egyházba a Szentlélek „újdonságai”?
A II. Vatikáni Zsinat alapvető esemény volt Roger testvér és az egész közösség számára, hiszen az „idők jeleinek” keresését hangsúlyozta. Ez nem alkalmazkodást jelent az társadalmainkban zajló folyamatokhoz, hiszen ezek sokszor inkább aggodalomra adnak okot, hanem a mai világ figyelembevételét, hogy meg tudjuk különböztetni – Henri de Lubac kifejezésével – a „Lélek fuvallatait”. A megkülönböztetés első kritériuma, hogy hűnek kell maradni az Evangélium szívéhez. Ebben az értelemben helytálló megérzésnek tartom Ferenc pápa döntését, amely Isten irgalmasságát helyezi az Egyház üzenetének középpontjába. Az irgalmasság nem egy „olcsó Evangéliumra” mutat.Ellenkezőleg,ez Krisztus üzenetének szíve, melyet a Nyolc Boldogság is kifejez e Roger testvér számára kedves triptichonban: öröm, egyszerűség,irgalmasság.Ahhoz, hogy korunk kihívásaira adott válaszunk hiteles és korszerű legyen, annak mélyen az Egyház hitében kell gyökereznie. A mai nőknek és férfiaknak nincs szükségük langyos keresztényekre, akik elhomályosítják az evangéliumi radikalitást azzal, hogy azt a kor ellentmondásaihoz akarják alakítani. Olyan hívőkre van szükség, akik tudják, hogyan kell eljutni a hit forrásaihoz és segítenek fölfedezni azt, hogy mi a lényeges.
Mi ma a „titka” Taizé sikerének, különösen a fiatalok körében?
Nem hívnám sikernek, hanem inkább egy találkozás misztériumáról van szó, amely még mindig csodálattal tölt el. Nagyigényű az, amit a fiatalok közöttünk megélnek a napi három közös imában, a napi bibliai bevezetőkben és a kiscsoportos beszélgetésekben. Mindezek ellenére úgy tűnik, boldogan jönnek ide a fiatalok. Úgy tűnik számomra, hogy sokan azért látogatnak el hozzánk, mert valódi lelki szomjúság hajtja őket. Életbevágó kérdéseket tesznek föl. Örömteli találkozóink mögött sokszor találkozunk szenvedéseikkel, fókusztalanságukkal. A fiataloknak szükségük van olyan emberekre, akik meghallgatják őket. Ha úgy érzik, elfogadják őket úgy, ahogy vannak, akkor fülüket és szívüket meg tudják nyitni az Evangéliumra.
Miként válaszol Taizé Ferenc pápára hívására, hogy váljunk „kilépő Egyházzá”?
Ferenc pápa állandó fölhívása – hogy lépjük át az Egyház látható határait, hogy így elinduljunk mindazok felé, akik nem részei annak – nagy örömmel tölt el bennünket. Arra kér minket, hogy szüntelenül meg kell újulnunk egyfajta decentralizáció által. Meghallgatva a fiatalokat, egyre jobban tudatosul bennem, hogy egy „új szolidaritásnak” kell kialakulnia, hogy szembe tudjunk nézni a szegénység új formáival, melyek ma az erőszakos kitelepítéssel, a természeti katasztrófákkal, az egyenlőtlenségekkel, a tömeges munkanélküliséggel és az erőszak bármely formájával állnak összefüggésben. Egy másik láthatatlan határ is húzódik társadalmainkban: a magány. Augusztus közepi találkozónkon az egész világról érkező több ezer fiatallal fölidézzük mindezeket a kihívásokat. E különleges hétre azok a testvérek is eljöttek Taizébe, akik Afrikában, Amerikában és Latin-Amerikában élnek Roger testvér buzdítása nyomán, aki szerette volna, hogy a testvérek eljussanak minden földrészre a szegények közé, a határterületekre.
Alois testvér, Ön mit kíván és remél ma Taizé számára?
Hogy hűségesek maradjunk. Tanúságtételünk Taizében nem személyes karizmák összeadódásából ered, hanem a közös hivatás öröméből. A kiengesztelődés jelévé szeretnénk válni azáltal, hogy a testvérek egy tető alatt élnek, jóllehet különböző felekezetekből, mintegy harminc országból, különböző kulturális gyökerekkel érkeztek ide – ilyen sokszínű az emberiség arca is. Az a szép ebben, hogy egymásért élő testvérek vagyunk, akik elfogadják a másságot, és örülnek a sokszínűségnek.
Fordította: Korponai Gábor SJ
Szerkesztő: Kóczián Mária
