Ferenc pápa nem hivatalos látogatást tett augusztus 15-én jezsuita társainál. Mindössze egy nappal korábban szólt oda, hogy elmenne hozzájuk is. Este 8 óra körül érkezett a Sogang Egyetem jezsuita közösségéhez. A pápát a koreai tartományfőnök, P. John Sin Won-sik és az ő szóciusaP. Albert Cho In-young, valamint a közösség elöljárója P. Lorenzo Yom Young-sop köszöntötték. Ferenc pápa 9 óra tájt hagyta el az egyetem épületét. Ferenc pápa a vigasztalás szolgálatáról beszéld az ottani jezsuitáknak és azt kérte, hogy ne szűnjenek meg imádkozni érte:
“Van egy kifejezés, amely nagyon megérint engem: a vigasz. A vigasz Isten valamilyen jelenléte. Ignác atyánk is mindig keresi az életállapotról és életünk megreformálásáról szóló döntéseknél a megerősítését a vigasz által – ez a második idő (vö. Lelkigyakorlatos könyv 176.). A vigasz gyönyörű szó, annak, akinek része van belőle, viszont vigasztalni sokkal nehezebb.
Amikor A vigasztalás könyvét olvasom Izajásnál (Iz 40,1–55,13, Deutero-Izajás, mely a »Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!« felszólítással kezdődik, s ez a motívum végigvonul a könyv ezen fejezetein – ford. megjegyzése)azt találom, hogy a vigasztalást Isten cselekszi – saját népén (vö. Iz 49,13; 51,3 és 52,9). Amikor valaki fájdalmasan megéli határait, ha szeretettel viszonyul azokhoz, akkor számára azok a vigasz magjaivá válhatnak.
Isten népének szüksége van a vigaszra, arra, hogy megvigasztalják. Úgy gondolom, hogy az Egyháznak jelenleg egy tábori kórháznak kell lennie. Isten népét kell, hogy megvigasztalják. Annyi seb, megannyi seb, melyeknek vigaszra van szükségük… Meg kell végre hallanunk Izajás szavait: »Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!« (Iz 40,1)
Nincsen oly seb, melyre Isten szeretete ne tudna vigaszt nyújtani. Nekünk (jezsuitáknak) egy bizonyos módon kell élnünk: Jézus Krisztus keresve abban, hogy a szeretetet elvisszük vigaszként a sebekre, hogy begyógyuljanak azok.
Ezen az estén egy csapat fiatal a tékozló fiú történetét adta elő. Ez a példabeszéd kiválóan mutatja be Istent, aki sebeink felé fordul.
Isten mindig megvigasztal, mindig remél, mindig elnéző, mindig megbocsát.
Annyi seb van az Egyházon. Sebek, melyek sokszor provokálnak minket is, az Egyház gyakorló híveit és szolgáit.
Ne fenyítsétek többé Isten népét, hanem vigasztaljátok meg! Megannyiszor klerikális a magatartásunk és ez a klerikalizmus sokat árt az Egyháznak. A papi élet nem klerikus állapot, hanem pásztori. Kérlek, legyetek pásztorok és ne klerikusok! Amikor pedig gyóntattok, emlékezzetek arra, hogy Isten soha nem fárad el a megbocsátásban. Legyetek irgalmasok!
Köszönöm szépen!”
A szövegért köszönet Antonio Spadaro olasz jezsuitának és a koreai jezsuitáknak
Fordította: Korponai Gábor
