„Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom Nektek azért, amit tanítottatok nekem. Megtanítottátok, hogy a cigány értékek, kultúra, jókedv, családszeretet;hogy a cigány ember magyarsága mit jelent” – írja Fábics István – aki jelenleg a rendi központ munkatársa –, és a Jezsuita Roma Szakkollégium gazdasági vezetője volt két éven át. A kollégium évkönyvében búcsúzik a fiataloktól:
Elsősorban Neked írok, kedves Szakkollégista! Emlékezz arra, hogy mennyi mindent éltünk át együtt! Táborokban voltunk együtt Dobogókőn, Vácott. Csütörtöki vacsorákon gyűltünk össze azért, hogy meghallgassunk olyan embereket, akik már bizonyítottak. Számtalan eseményen együtt csodálkozhattunk rá a teremtett világra. A közösen eltöltött idő, a minőségi együttlét számomra jelzi, hogy Ti egy közösség vagytok. De ez a közösség nagyon törékeny, itt, most volt jelenvaló szeptembertől júniusig. A jövő tanévben újabb emberekkel, érettebben, újból lehetőségetek lesz arra, hogy közösségé váljatok. Azt várjuk Tőletek, ha majd többé már nem lesztek szakkollégisták, hogy megtapasztalva a közösség értékteremtő, megtartó erejét, Ti is ilyen közösségeket alakítsatok, ilyenek részesei legyetek.
A magam részéről búcsúzom, a következő tanévet már nem kezdem meg Veletek. A vezetőség tagjaként, akár a többieknek, nekem is rengeteg kihívással kellett szembenéznem, és ezekből sokat sikerrel megoldottunk. Nagyon hálás vagyok, hogy a keresztény értékeket valló cigány értelmiségi képzés e szellemi műhelyének részese lehettem. Hálás vagyok azért, hogy befogadtatok, hogy megtapasztalhattam a közösség megtartó erejét. De mindenekelőtt köszönetet kell mondanom Nektek azért, amit tanítottatok nekem. Megtanítottátok, hogy a cigány értékek, kultúra, jókedv, családszeretet; hogy a cigány ember magyarsága mit jelent – Choli Daróczi József szavait idézve: „Magyar vagyok, magyarul beszélek, nem hallod?!”
Munkába menet minden reggel, és este hazafelé a 4-6-os villamossal utazom. Gyakran megesik, hogy kéregetnek a villamosan, rendszerint egy elutasító „köszönöm!”-mel hárítom a megszólítást. Történt egyik reggel, hogy egy fiatal cigány fiú szólított meg, a már régről ismert „pár forintot gyógyszerre kérek” mondattal. Erős késztetést éreztem arra, hogy a jól bevált „köszönöm!”-öt vessem oda, amikor valami más következett. Megkértem, hogy üljön le velem szemben. Mondja el, hogy milyen gyógyszerekre van szüksége. Elmesélte, hogy epilepsziája van, a kezeléséhez szükséges gyógyszerekre kell a pénz. Láttam a papíron, amit kezében szorongatott, hogy egy ambuláns lapról van szó, vény nélkül kapható fájdalomcsillapító van felírva rá. Megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik. Elmesélte, hogy gondolkozott azon, hogy rendőr legyen, Miskolcon is élt, tanulni is akart. Megígértem neki, hogy egy kevés pénzzel támogatni fogom, de előtte egy kérdést válaszoljon meg: hogyan látja magát egy év múlva. A kéregető embert a kérdés meglepi, hiszen saját célja csak annyi, hogy az aznapi összeg meglegyen, és arra, hogy holnap mi lesz, nem gondol már. A kérdés valóban meglepte a fiút, nem tudott rá válaszolni. Azt kértem tőle, hogy fogadjon meg két tanácsot. Tervezze meg, hogy hol lesz egy év múlva, mit fog csinálni, vagyis tűzzön ki célokat maga elé. Annak az energiának a felét pedig, amit most koldulásra fordít, a jövőben fordítsa arra, hogy azon gondolkodik, hogyan fog ebből a helyzetéből kijutni. Tapasztalatom, hogy a célok és a befektetett munka biztosan megtermik a maguk gyümölcseit. A fiatal fiú továbbment a villamosan, én leszálltam. Úgy éreztem, hogy másnap is emlékezni fog arra, amit mondtam.
Az első lépésként forduljunk egymás felé bizalommal. Cigány és magyar között számomra nincs különbség. Magyarország ugyanúgy az otthonunk, a magyar ugyanúgy az anyanyelvünk. A fiúnak a villamosról értelmes segítségre van szüksége, mint mindnyájunknak. A Jezsuita Roma Szakkollégium egy ilyen értelmes segítség, vagyis lehetőség egy roma egyetemista fiatal számára. Mindent, ami segíti a cigány-magyar együttélést, nem tud megoldani, minden cigányt és magyart nem tud elérni, és nem is célja, de azokat a keveseket, akiket elér, hitelesen és értelmesen szólítja meg.
Kívánom Neked, kedves Szakkollégista, hogy találd meg a helyed az életben, legyél cigány, magyar, keresztény, értelmiségi!
Szerkesztő: Kóczián Mária