Interjú David Nazarral, az ukrán jezsuiták tartományfőnökével
Az ukrán származású David Nazar Kanadában nevelkedett, jezsuita szerzetes, aki mindkét kultúrát magáénak vallja. Évek óta Ukrajnában tevékenykedik, a jezsuita negyed kiépítése és a menekültek számára kialakított szolgálat fűződik a nevéhez. A megmozdulások napjaiban ő is az országban tartózkodott. Megosztotta velünk gondolatait Putyinról, a Krím-félszigetről, a kialakult helyzetről.
Hogy érezte magát, amikor Fr. Peter Hans Kovenbach meghívta Önt Ukrajnába a jezsuita negyed kiépítése céljából?
Nagyon nyugodt voltam és semmiféle lelki ellenállást nem éreztem. Az elhivatott emberek már megjelentek Ukrajnában, azonban szükség volt valakire, aki megérti a jezsuita és az ukrán vezetést egyaránt. Tartományfőnökként rendelkeztem ezzel a képességgel, továbbá a családom mindkét ágon Ukrajnából származik. Kanadában nőttem fel, azonban részben ukrán kultúrával átitatott nevelést kaptam, erre kiváló példa, hogy görög katolikusnak kereszteltek. Miután több helyen is éltem már életemben, nem ragaszkodtam Kanadához, nem okozott gondot a beilleszkedés.
Évek óta Ukrajnában él, kanadainak vagy inkább ukránnak tartja magát?
Közömbös számomra, hogy hol élek és dolgozom. Kanadai állampolgárként az amerikai kultúra „terméke” vagyok, azonban nem ragaszkodom hozzá. Bárhol boldogan élnék a világban, ahol az evangélium hirdetésére van szükség. Annak ellenére, hogy teljes mértékben elfogadottnak számítok az ukrán szociális, vallási és politikai életben, érzem a különbséget aközött, hogy mit jelent ukrán felmenőkkel rendelkezni vagy itt születni. Másik megközelítésből: minél többet vagyok távol Kanadától, az emberek úgy látják, hogy egyre kevésbé tartozom oda.
Ukrajna kilépett a Független Államok Szövetségből, a Krím-félsziget pedig az orosz föderáció részévé vált. Ön hogy látja az események gazdasági hátterét?
Putyinnak szüksége van Ukrajnára, hogy megteremtse az „Eurázsiai Uniót”, ugyanis csak így képes versenyben maradni Észak-Amerikával és Európával. Ukrajna nélkül nem valósulhat meg az álma, mert a többi környező ország nem rendelkezik ilyen jövedelmező forrásokkal. Kirgizisztán és Fehéroroszország nem képes a világpiacra lépni semmilyen termékkel, egyedül Kazahsztán az olajával. Ukrajna a hetedik legnagyobb acélgyártó, a hatodik legnagyobb búzaexportőr, és a harmadik legnagyobb gabonaexportőr. Az ország gazdag ásványkincsekben, erős ipari szektorral rendelkezik, a számítógépipara pedig versenyképes a világpiacon is. A Microsoft és más nagyobb cégek ukránokat alkalmaznak szoftverfejlesztés céljából, mert magas színvonalú az oktatás, és az ukránok erős munkabírású,olcsó munkaerőnek számítanak. A Fekete-tenger biztosítja a Földközi-tenger elérését, ami tulajdonképpen az egész világot jelenti. Ehhez képest az orosz gazdaság nem szerteágazó. Az export 60%-át gáz és olaj teszi ki és az államháztartás jelentős hányadát a Gazprom jelenti.
Milyen előrelátható jelei voltak a válság bekövetkezésének? Vagy egy váratlan történésről beszélünk?
Putyin 2004 óta próbálja kiépíteni fennhatóságát, amit kezdetben Vámuniónak, jelenleg pedig Eurázsiai Uniónak nevez. Egyszer a nyilvánosság előtt ezt nyilatkozta: „Megtanultuk az amerikaiaktól, hogy a világot nem tudod fegyverrel irányítani, csak a gazdasággal.” Putyin szerint a Szovjetunió felbomlása a 20. század legnagyobb katasztrófája volt. Így nem számít nagy meglepetésnek, hogy megszállta a Krím-félszigetet. Valójában a Függetlenség terén történt események alatt, Mikheil Saakashvili megjósolta, hogy ha az ukránok sikerrel járnak, Putyin megszállja a Krím-félszigetet és mindent megtesz, hogy Oroszországhoz csatolja. A következő lépése pedig a számára kívánatos részek destabilizálása lesz annak érdekében, hogy a föderáció részévé tehesse azokat. Minden pontosan így történt. Ebben az értelemben, amit Putyin csinál egyáltalán nem meglepetés. Ez nem elsősorban agresszív lépés, sokkal inkább félelmet jelez, ugyanis Ukrajna nélkül Putyin álma darabokra hullik. Oroszország jelentős része támogatja őt a tervében. Ami a szituációt mégis előreláthatatlanná tette, az Putyin ígérete volt, miszerint nyilvánosan kijelentette, hogy nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyeket mégis elkövetett. Szerződések állnak fenn Oroszország és Ukrajna között. Miután 2008-ban Oroszország és Grúzia harcban állt, a környező államok elnökei megkövetelték Putyintól annak tisztázását és ígéretét, hogy nem támadja meg őket.
Mit gondol a Krím-félsziget lakosságának döntéséről és az orosz támogatottságról az országban?
Putyin sikeresen szállta meg a Krím félszigetet, ami annak köszönhető, hogy az orosz hajóhad nagy része itt található: 380 hajó és 25000 katona. Valamint mindig is számottevő volt az orosz népesség a területen, különösen mióta Nagy Katalin legyőzte a törököket és oroszokat telepített be. Putyin nem lett volna képes más ukrán területet sikeresen megszállni és az orosz föderációhoz csatolni, ez, úgy tűnik, hogy őt is meglepte. Ukrajna más részei nem akarnak Oroszországhoz tartozni. Ami a médiában jelenik meg ezzel kapcsolatban, az csupán olyan oroszok által irányított provokáció, akiket azért küldenek Ukrajnába, hogy más színben tüntessék fel a dolgokat. Egy-két gazdag üzletember bérel fel fiatalokat, hogy az oroszokkal összefogva szimuláljanak felkelést. Janukovics is nyilvánvalóan ezt csinálja. Az ország bizonyos részein, összességében a népesség talán 3%-a akar Oroszországhoz tartozni, ez nem számottevő tömeg.
Ön hogy látja, mire számíthatunk a jövőben?
Saakashvili most háborút jósol. Véleményem szerint nem valószínű, hogy be fog következni, ugyanis Oroszország meglehetősen szenved a szankcióktól és a beruházási tőke megvonásától. Az ország körülbelül 100 milliárd dollárt veszített a megszállás utáni első napokban. Putyin már nem engedhet meg magának több ellenszegülést a Nyugattal. Oroszország gazdasága nem stabil. A rubel a leggyengébb valuta az iparosodott világban. A Gazprom anyagilag túlterjeszkedett, az Európai Unió beperelte 7 milliárd dollárra a helytelen szállítási módszerei miatt. Teljesen világos, hogy Putyin fél. Számos tanácsadója az ország gazdasági összeomlásának rémképét látja. Politikai megközelítésből Oroszország támogatja a megszállást és az annexiót, és Putyin rendkívül népszerű hazájában. A NATO repülőgépeket és csapatokat mozgósított a környező országokba, ezért Putyin értelemszerűen egyre idegesebbé válik. De szereti hangoztatni, ha egy patkányt sarokba szorítanak, támadni fog. Ukrajnában napról napra kisebb lesz az Oroszországhoz való csatlakozást támogatók száma. Putyin nem mozdította el csapatait a határ környékéről, csupán más helyszínre helyezte őket. Destabilizációs módszereiben bízik, amelyek által úgy tűnhet, hogy sok helyibeli az oroszok híve. Minden vágya az ország dél-keleti részeinek megszerzése, ahol a legtöbb ásványkincs és a gyáripar jelentős része található. A jelenlegi helyzet egy mondatban összefoglalva: „sakkjáték, nagy tétekkel”.
Hogyan zajlott a lázadás?
A Függetlenség terén történt megmozdulásokat nem nevezném lázadásnak. Tüntetésnek indult körülbelül 10.000 emberrel, leginkább diákokkal, de amikor a kormány nyolc nappal később indokolatlan erőszakkal reagált a történtekre, akkor a jó és a rossz közötti demonstrációvá változott. Négy kisebb tüntetés zajlott le Janukovics elnöksége alatt. Így, amikor november 10-én, hajnali 3 óra 45 perckor a miniszterelnök elrendelte a támadást, a saját félelmei törtek elő a változásokkal kapcsolatban, amelyeket az ország nagy része követelt, a diákok is vágytak rá és ő maga is ígéretet tett ezekre. Agresszív lépése előrevetítette, hogy ezt a csatát meg kell vívni. A diákok semmilyen figyelmeztetést nem kaptak, hogy hagyják el a Függetlenség terét. Kétszáz rohamrendőr négy oldalról a tömegbe rontott és ütni kezdte a tüntetőket. Csontokat törtek, koponyasérüléseket okoztak, sok vérző és öntudatlan diákot hagytak maguk után. A kormány a legsúlyosabb sérülteket elrejtette a kórház fertőző osztályára, így a hozzátartozók nem tudták őket meglátogatni, és a média is tehetetlen volt. A hír rendkívül gyorsan terjedt. Kevesebb, mint egy nap alatt harminc ezren voltak a Függetlenség terén, két napon belül százezren. Nyolc nappal később már hétszázezres tömegről beszélhettünk. Ezek az emberek még egy ablakot sem törtek be. A téren az alkoholfogyasztás is tiltott volt. Minden új résztvevőnek örültek, de szigorúan figyeltek a valódi emberi magatartás betartására.
Milyen jelei vannak a politikai korrupciónak országban?
Az érintett országok kormányai rendkívül korruptak, habár az elmúlt 20 évben némi pozitív változás történt, ez túl kevésnek és lassúnak bizonyult. Janukovics a legkorruptabb miniszterelnök az összes eddigi ukrán vezető közül, bizonyítottan több mint 10 milliárd dollárt emelt el az ország költségvetéséből magának és egy rendkívül szűk körnek. Amikor nem írta alá az Európai Unióval a társulási szerződést, és ehhez semmilyen magyarázatot nem fűzött, cserbenhagyta az országot, ugyanis a parlament 2001 óta, azaz tizenegy éve a szerződés létrejöttén munkálkodott. Janukovics 2011-ben aláírt egy szerződést az EU-val, miszerint igyekszik megszüntetni a korrupciót, reformokat vezet be a bíróságokat illetően és számos egyéb változtatást is végrehajt. Ha felszámolta volna a korrupciót, elvesztette volna a bevételeit és a palotáit. Ha megreformálta volna a bíróságokat, azok lopásért elítélték volna. Amiket említettem, mind dokumentált tények, mindenki tud róluk.
Hogyan jellemezné az Egyház részvételét a Függetlenség terén? Vallásos felkelésről beszélhetünk? Egyáltalán létezik ilyen?
Ukrajna nagyon vallásos ország, a népesség 40%-a rendszeresen jár templomba. A kultúrának rendkívül fontos eleme a vallás. Az egyház nem támogatta sem a lázadást, sem a tüntetést. Ezt fontos megérteni, annak ellenére, hogy a nemzetközi média, például a BBC máshogy tudósított róla. Az ország az eseményeket úgy fogta fel, mint egy vallási harcot a gonosz ellen, ami régóta a kormányzásban lakozik. Az emberek őszinte vágya, hogy megváltoztassák ezt a típusú vezetést. Ezen okoknál fogva az egyháznak ott kellett lennie a Függetlenség terén. Az emberek minden nap kérték egy ima elmondását. A tüntetők maguk állítottak fel egy kis kápolnát a tér közepén. A legelső napokban egyházi vezetőket kértek fel, hogy beszédet mondjanak. Az elmondottak egyeztek a tüntetés általános hangulatával: minden konfliktust az erőszak kerülésével, párbeszéddel kell megoldani. Kezdetektől fogva elismert értelmiségiek idéztek a Bibliából, hogy a történteket leírják. December elején egy híres történész így nyilatkozott: „Ez nem fog befejeződni ártatlan vér ontása nélkül.” Mindenki látta, hogy ez a felkelés más. Az egyháznak a Függetlenség terén kellett lennie. A téren minden órában ima hangzott el. A jezsuiták sokféle módon segítettek: ételosztással, fizikai munkával és gyóntatással. Az emberek elmesélték történetüket, felfedezték, hogy Isten velük volt az erőszakmentes tüntetéseken, amelyeket az igazságért, a transzparenciáért és az őszinte kormányzásért vívtak. Nemcsak a tüntetők számoltak be megható élményekről, hanem azok a diplomaták és nagykövetek is, akik meglátogatták az országot.
Hogyan alakultak a békés tüntetések erőszakosakká?
Az erőszakmentesség több mint két hónapig tartott. Ez alatt az idő alatt a kormány elrendelte újságírók és tüntetők bántalmazását és elrablását, az éj leple alatt pedig olyan autókat gyújtatott fel, amelyek a téren lévőknek élelmiszert szállítottak. Az események ellenére a felkelők továbbra is kerülték az erőszakot. A kormány oldaláról az erőszak fokozódott, holott folyamatosan zajlottak az Európai Unió és Amerika hivatalnokainak közbenjárása, valamint az elnök és az egyház vezetői is találkoztak. Az elnök többször ígéretet tett arra, hogy felhagy az erőszakkal, azonban ugyanazon az éjszakán az ellenkezőjét bizonyította intézkedéseivel. Egyszer a megbékélés céljából felajánlott szent napon követte ezt el, máskor az ukrán nemzeti egység napján. Janukovics köre nem váltott taktikát, a nyilvánosságnak hazudtak, miközben csapatokat rendeltek bevetésre, ami teljes mértékben illegális volt, ugyanis a parlament beleegyezése nélkül zajlott. Ami történt, az nem szembenállás volt az ország különböző részei között, vagy politikai pártok között, esetleg nyelvcsoportok között, ahogy azt olvasni lehetett az orosz médiában, amit a Gazprom irányít, amelynek Putyin a feje. De a BBC és más médiumok is távol jártak az igazságtól.
A magyar egyház és a magyar jezsuiták számos szertartást tartottak Ukrajnáért, például béke imaláncot szerveztek, vagy misét ajánlottak fel erre a célra. Az ukrán egyház tudott lelki támogatást meríteni ezekből a testvéries megmozdulásokból?
A világ minden pontján imák hangzottak el, ami rendkívüli erőt adott az ukrán egyháznak, leginkább abban, hogy a békés célt szem előtt tartva történjen a felkelés és ne váljon erőszakossá. Fontos megérteni, hogy a szabadság elérése érdekében, akár emberéletek is veszélybe sodródhatnak, ahogy az a Függetlenség terén is történt. Sokan számoltak be arról, hogy úgy érezték, nem fogják túlélni az eseményeket, de ennek ellenére békével teltek el.
Mit gondol, mi a követendő magatartás egy ukrán jezsuita, ill. az jezsuiták számára egy ilyen helyzetben?
Azt szokták mondani, hogy a háborúban az első veszteség az igazság. A legnehezebb dolog tisztában lenni az igazsággal, és mindig nyitottnak lenni a megbékélésre és a megbocsátásra. Ez az a szerep, amit az egyház betöltött az események alatt. A mindennapos közvetítésekre rendszeresen hívtak be atyákat, akiktől gyakran megkérdezték, mit jelent a megbocsátás és megbékélés ebben a kontextusban. Hol találkozik az igazság és a kegyelem? Az egyház példát mutatott, ugyanis a szenvedők mellé állt, ugyanakkor a másik oldallal is párbeszédbe kezdett, és ajtót nyitott a megbékélésre. Az ukrán helyzetben és minden más hasonló esemény során az igazság és a kegyelem azok a szavak, amelyeket az egyháznak ismételnie kell, nem törődve e kifejezések népszerűségével vagy népszerűtlenségével.
Szerkesztő: Kóczián Mária
